Ünnepélyes külsőségek között hivatalosan is megnyitásra került a Vidám Szarvas Jégpálya a város központjában, a Cervinus Teátrum mögötti grund helyén. Az eseményen megjelentek városunk és járásunk, valamint oktatási intézményeink vezetői.
Ahogy azt a beruházó, a COOL Airconditional ügyvezetője, Medgyesi Tamás elmondta, az ötlet, hogy Szarvason jégpályát csináljon, öt éves. Akkor a bajai pálya kivitelezési munkáiban való részvétel során merült fel a gondolat, de a pályázatokkal való több évnyi sikertelen próbálkozás után tavaly zöld lámpát kapott a projekt.
A 800 négyzetméternyi jégfelület az óriássátorral, a melegedővel és a kiegészítőkkel együtt több mint 66 millióba került, amiből pályázaton 46 milliót nyertek. Technikailag a legmodernebb japán fejlesztésű, de európai gyártású berendezésekkel oldották meg. Az összesen 384kW-nyi hűtési teljesítményű hideggyár egy 16 kilométernyi csőkígyót táplál, amiben 5000 liter hűtőfolyadék kering 1500 liter per perc kapacitással.
A város részéről megszólaló Babák Mihály örömét fejezte ki, hogy Szarvason immár korcsolyázási lehetőség is van. Biztos benne, hogy sok település részéről irigykedést fog kiváltani, hogy van jégpályánk, de polgármesterünknek ez olyan, mintha hájjal kenegetnék a hátát. Elismerően szólt a bátorságról, amivel a vállalkozó belevágott és megköszönte a családjának, hogy támogatta ebben.
Az idén egyáltalán nem volt korcsolyázásra alkalmas jég a Körösön, de ezentúl az ilyen teleken sem kell a szögön tárolni a korcsolyánkat, hála a Vidám Szarvas Jégpályának, ami szeptembertől április végéig hétköznapokon 10 és 20, hétvégéken 9 és 21 óra között lesz nyitva. Azért ha véletlenül befagy a Körös, nem hagyjuk ki!