Az esedékes övvizsgáját tartotta vasárnap a Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület. A Szlovák Általános Iskola tornatermében Lovász György és Ruzsinszki György változó övfokozatú 10 karatékája igyekezett eggyel magasabb szintre lépni, ki zöld, ki kék övért.
– Mindenkivel elégedett vagyok, becsülettel dolgoztatok egész évben. Ez látszott a gyakorlatokon is. Nekünk a küzdelem az elsődleges versenyszámunk, de még a formagyakorlatokat is nagyon jól begyakoroltátok – mondta Ruzsinszki György edző a bemutatott gyakorlatokat követő értékelésen. – Jó csapat vagytok. Lehet veletek haladni. Összetartók vagytok, barátok lettetek. Látom, jól teljesítettetek az iskolában – adott hangot elégedettségének a mester. A szarvasi karatésoknál nem csak arra fordít figyelmet Lovász Győrgy 5. danos és Ruzsinszki György 4. danos mester, hogy a kezük alá kerülő gyerekek fizikailag jó karban legyenek, a versenyeken jól teljesítsenek, hanem arra is, hogy az iskolában minden rendben menjen, ellenkező esetben komoly beszélgetések elé néz a fiatal sportoló. Az ilyen beszélgetések többnyire jót szoktak tenni a tanulmányi eredményeknek, mert ki szeretne még egyszer egy karatemesterrel komolyan beszélgetni? Akiknél nem használt, azok már nem karatésok.
– Rossz tanuló karatés nincs, csak okos karatés. Aki rosszul tanul, az nem lesz karatés – tette egyértelművé a mester a tanulmányok terén támasztott elvárásait.
– A kék öv már az út felét jelenti a feketéhez, a narancs pedig félút a kékig – ösztönözte tanítványait a mester a nyári szünet előtt. Az értékelések után mindenki átvehette a sikeres teljesítésről szóló oklevelét és sportkönyvét, amibe bevezették a vizsga eredményét.
A tanév végén a gyakorlós és a szlovákos műhelyek karatésai is sikeres vizsgát tettek, bizonyítva, hogy jól felkészült utánpótlásban is bővelkednek a szarvasi harcművészek.