Babák Z
Ami a franciáknak a Père-Lachaise, az Kolozsvárnak, de inkább egész Erdélynek a Házsongárdi temető. Igaz, nem nyugszanak olyan hírességek, mint Jim Morrison, akinek a sírja -a minap a Kossuth rádióban elhangzottak szerint- minden negyedik Párizsba tartó turista elsődleges célpontja, vagy Édith Piaf, viszont itt fekszenek a magyar írásbeliség jelentős alakjai.
A Házsongárd név –aminek a származására több elmélet is létezik– már 1373-ban szerepel írásos formában. 1585-ben alapították, de a név és a temető csak 1834-ben lett együtt említve először. Köztemető, azaz felekezeti hovatartozás nélkül hantoltak ide híres és kevésbé híres magyarokat, románokat és szászokat. A román lakosság arányának növekedésével a román sírok aránya is megnőtt. Az 1970-es évektől még az utakat is kimérték temetkezési helynek, így ma egy-egy sír megközelítése komoly mászótechnikai jártasságot igényel. A sírok között botorkálva előfordulhat, hogy felnézve az ember egy boltíves kripta tetején állva találja magát.
Minden temetőnek van egy hangulata. Vagy nincs. A többségüknek inkább nincs. A Házsongádinak van. Olyan, mint a Père-Lachaise-nek. Ahol az ember szívesen elbámészkodik, olvassa a sírokra vésett neveket, nézi a domboldalon sorakozó emlékműveket, amik a legegyszerűbb lakatos munkától a művészi alkotásig a teljes skálát felölelik. Legszívhezszólóbb talán Mancikának készült.
Végül a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány név az itt nyugvó legismertebb magyarok közül: Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Kós Károly, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert.
