Nóra
Bár nem volt szándékos, de ezen a héten az úri asszonyok kerültek a figyelmem középpontjába. Történt ugyanis, hogy egy régebbi reklám kapcsán az én drága férjem felhúzta magát. Egészen pontosan az Aldi egyik bevezető reklámjáról van szó, amikor az idősebb hölgy arról beszél, hogy régen a háziasszonyok a cseléddel jártak a piacra és ott szerezték be azt, amire a háztartásban szükség volt. Na, ezen az én férjem felháborodott, hogy hogy lehet ilyet mondani! Hiába próbáltam neki magyarázni, hogy régen tényleg dolgoztak egyedülálló nők, vagy fiatal lányok a módosabb emberek konyháin, sőt, egy bizonyos társadalmi szinten nagy házat kellett vezetni, több cseléddel, szolgálóval. Még azt is felhoztam, hogy én is el tudnám képzelni az életem úgy, hogy van egy bejárónőm, aki elvégzi helyettem a háztartás ügyes-bajos dolgait. Ez sem hatotta meg, az Aldi és főleg a néni elásta magát egy életre a férjem előtt.
Valahogy ez jutott az eszembe, és gyorsan körbe is kérdeztem a nőismerőseimet a témáról. Meglepődve tapasztaltam, hogy szinte a 80%-ukhoz jár takarítani, vasalni valaki, sőt, olyan férfiismerősöm is akadt, akire főz a bejárónője. Vagyis a háztartási alkalmazottak ugyanúgy jelen vannak az életünkben, csak nem olyan látványosan. Pedig most is vannak ügynökségek, de hát a legjobb reklám és ajánlólevél a barátnő, vagyis egy jó házi segítség kézről kézre jár.
Van azonban egy másik megkerülhetetlen aspektus is, ez pedig a pénz. Sokan vannak munka nélkül, akár tartósan is: vagy azért, mert már nem elég fiatalok, vagy olyan a szakmájuk, hogy nem találnak maguknak munkát a lakhelyükön, vagy csak egyszerűen nem kellenek sehová. És ebből a szempontból a bejárónő tartása, felfogadása egyfajta segítségnyújtás is: kiegészül az a kevéske segély. De ha belegondolunk ez a fajta kölcsönösség nem új keletű. Régen a nagyházakban a cselédek beleláttak egy másik világba, tapasztalatokra tettek szert, modort és illemet tanultak, ellestek milliónyi fogást és trükköt a háztartásban. Pénzt kerestek, rendes és rendszeres ételt, szállást kaptak, tisztes életet éltek, hiába laktak a családtól távol nem züllöttek el, figyeltek az erkölcseikre.
Csak a történelem ebbe is beleszólt: a proletárdiktatúra megbélyegezte és kiszipolyozónak titulálta a módosabb, gazdagabb embereket, és a „népnyúzókat” ellehetetlenítették. A kitelepítések idején a régi háztartási alkalmazottak nem tudták elkísérni munkaadóikat. Pedig ez az elnyomott-elnyomó példázat már akkor is nagyon sántított: sok helyen egy jó szakácsnő családtagnak számított, nem is beszélve a dadusokról. De amit az emberi szükségek alapvetően diktálnak, azt néhány hígvelejű politikus sem tudta eltörölni: a konszolidáció idején visszaszivárogtak a bejárónők a tehetősebb emberek életébe. F. Nagy Angéla miután feleségül ment Örkény Istvánhoz, az anyósától egy szakácsnőt „kapott nászajándékba”. Arany életük volt, szerették a szakácsnőt és ő is szerette a házaspárt, de egy év után „elcsábították” ezt a jóasszonyt az egyik nagykövetség konyhájára. Az ekkor még teát főzni sem tudó F. Nagy Angéla ebben az időben kezdett el ismerkedni a konyhával, és ahogy szakács- és egyéb gasztro könyvei mutatják nem kevés sikerrel.
Szóval egy jó háztartási alkalmazott igazi kincs és ez az együttműködés igen gyümölcsöző lehet mindenkinek. A férfiak pedig hadd gondoljanak, amit akarnak, de ha este nem egy hullafáradt, napi robottól zsémbes asszony várja őket, hanem egy kisimult feleség, akkor talán ők is belátják, hogy ez nem luxus, hanem egy jó befektetés, a szó minden értelmében! ☺ Mert minden valamirevaló férfi és férj tudja: ha az asszony nyugodt és boldog, akkor az egész család nyugodt és boldog. Ilyen egyszerű!
Nóra
