Hétfőn este Dankó Ervinné, Irma néni volt a házigazda a Vízi Színház esti előadásán. Irma nénit követően Gombár Hajni mutatta be az este szereplőit. A dalok szerzőit, Bereményi Gézát és Szálinger Balázst, Tóth Krisztinát az írónőt, aki az elmúlt évben állt a Vízi Színház színpadán a „Párbajban” és egy nagyon különleges estét szerzett a nézőknek Juhász Gáborral. Végül, de nem utolsó sorban Kolti Helgát és Dobri Dánielt, akik már az előző évben is nagysikerű estet tartottak itt a Vízi Színházban „Érik a fény” címmel.
Tóth Krisztina képzőművészeti érdeklődésének kialakulásában nagy szerepet játszott családja, hiszen édesanyja ötvös, nagyapja grafikus volt. Képzőművészeti Szakközépiskolában szobrász szakon végzet, majd az ELTE bölcsész karán, magyar-történelem szakon kezdte meg tanulmányait. Ösztöndíjasként két évet töltött Párizsban. 1998 óta ólomüveg-készítéssel és restaurálással is foglalkozik. Első kötetét Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak, amely 1989-ben jelent meg „Őszi kabátlobogás” címmel. Első novellás kötete „Fény, viszony” címmel 2004-ben jelent meg. Első regénye 2013-ban „Akvárium” címmel került kiadásra. Több díjat kapott. Az első a már említett Radnóti-díj 1990.-ben, legutóbb a Magyar Köztársaság Babérkoszúja 2009-ben és közte sok-sok. Írása a társadalom perifériáján élő emberekről, vagy olyan ki nem mondott problémákról, témákról szólnak, amit a társadalom igyekszik a „szőnyeg alá söpörni”, de minden írásában az érzelmek is hangsúlyosak. Kolti Helga tolmácsolásába elhangzott novellák Tóth Krisztina tollából a „Lakatlan ember”, a „Hangyatérkép”, „A tolltartó” és az „Egy boszorka van” címűek voltak.
A novellák közben pedig dalokat énekelt Kolti Helga, Dobri Dániel gitárkíséretében. Dobri Dániel, ahogy elhangzott a felvezetőben Bereményi Géza alkotótársa, zeneszerző, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. Dobri Dániel tehetségét az elmúlt évben jobban megcsillogtatta, mert akkor improvizált vagy saját dalokat játszott, ha jól emlékszem. Most erre nem volt lehetősége.
Kolti Helga pedig, ahogy mondta „hazajön Szarvasra”. Két éve a legjobb női mellékszereplő díját kapta a Vízi Színházban a „Mizantróp” című előadásban Arsioné szerepéért. A Cervinus Teátrum „Holle anyó” mesejáték-musicalben a Mostoha szerepét játssza zseniálisan. Hétfő esti válogatása ismét egy új arcát mutatta meg Tóth Krisztina írásain keresztül, valamint Bereményi Géza és Szálinger Balázs dalaival.
Igényesen összeállított és nagyon jól előadott estet hallhattunk Kolti Helgától és Dobri Dánieltől.
A fotókat Hegedűs Éva készítette