in , ,

Kenumaraton: családias hangulatban

Idén a Cervinus Teátrum és az önkormányzat szervezésében tartották meg a Kenumaratont, amely visszatért a régi kerékvágásba. A forgatókönyv és az útvonal újra a tizenhét évvel ezelőtt megálmodottak szerint a Holt-Körös szarvasi és békésszentandrási szakaszain, valamint a Hármas-Körös Szivornya és Duzzasztómű közötti részén haladt.

Már a nevezéskor látható volt, hogy családias lesz a hangulat. Elsősorban a korábbiakban megszokott vidéki résztvevők hiányoztak. A meghirdetett hat kategóriából csak ötre jelentkeztek túrázók, ami a korábbi évek útvonal módosításai, illetve időpont változtatásai végett következhetett be. A szervezők eltökélt szándéka ugyanakkor visszaállítani a rendezvény régi rangját, éppen ezért jövőre újból augusztus első szombatjára írják ki, ami 2015-ben a nyárzáró hónap első napja is lesz.

Visszatérve a szombati erőpróbára, 12 hajóban 45 sportember várta a rajtot a Kajakkenu Klub Vízitelepe előtt, közte 18 hölgy és 27 férfi. Délelőtt 10 óra 5 perckor indították útra a mezőnyt, két és negyedóra elteltével pedig már az első négyes hajtót köszönthették a célban. Aztán szép sorban szaporodtak a parton a 21 kilométeres körről visszatérők.

Minden nevező emlékpólót kapott, a kategóriák első három helyezettje érem díjazásban részesült, az első helyezettek pedig győztesnek járó pólót is átvehettek a díjátadáskor.

A legjobb idővel beérkező négyes kapitánya, Csépai Pál a következőket mondta a verseny tapasztalatai kapcsán:

– Csupán két alkalommal hiányoztam ezekről a rendezvényekről, most új tagokkal vágtam a távnak, akik nagyon hajtottak, így sikerült elsőként célba érnünk. Az idő kellemes volt, bár a szél kellően kavargott, hol akadályozott, hol meg segített. Az átpakolás a Szivornyánál nem volt könnyű, mert bár száraz volt a föld, de csak egy keskeny horgászhelyen tudtunk vízre szállni a Hármas-Körösre. Ezért is várjuk már kenus barátaimmal az ottani kikötő elkészültét.

Végeredmények

Amatőr 4-es: 1. Csépai Pál, Sztruhár Gábor, Hornok László, Bogár Gábor (Szarvas, Békésszentandrás, Gyomaendrőd, Szarvas) 2:15,50, 2. Varga Zsolt, Kohut Gábor, Kiszely Zoltán, Altmann Roland (Szarvas) 2:18,58, 3. Tamás György, Molnár György, Molnár Gergő, Mucha Zoltán (Szarvas) 2:24,55, 4. Demeter Orsolya, Nyergesné Janecskó Katalin, Klimaj György, Hraskó Jenő (Szarvas, Örménykút, Csabacsűd) 2:34,34.

Amatőr 3-as: 1. Patkó Tamás, Kocsis Ildikó, Reszt Károly (Budapest, Balatonboglár, Budapest) 2:37,33, 2. Sinkovicz Krisztina, Fehér Éva, Danyik Tibor (Békéscsaba, Békéscsaba, Szarvas).

Amatőr 2-es: 1. Szín Zsolt, Kovács László (Szarvas, Békésszentandrás) 2:40,54.

Családi 4-es: 1. Prifer Tibor, Kepka Roland, Maczik Péter, Szitó Zsuzsanna (Szarvas) 2:35,39, 2. dr. Kepenyes Darida Bea, Kepenyes Darida Zoé, Kepenyes András, Kepenyes Darida Dóra, Kurlik Péter (Szarvas) 2:37,07, 3. Gyekiczki Pál, Gyekiczki Fanni, Gyekiczki Fruzsina, Demcsák Dávid (Szarvas) 2:43,03.

Profi 4-es: 1. Karádi Anna, Petrovicsné Bertók Brigitta, Kovács Adél, dr. Csasztvan Tihanyi Nóra (Szarvas) 2:57,13, 2. Lázár Dea, Mucha Brigitta, Grodiczky Péter, Pecsenye Erzsébet (Szarvas) 3:06,55.

Különdíjak. Legfiatalabb résztvevő: Kepenyes Darida Zoé (7 év). Legtöbb időt vízen töltő induló: Szitó Zsuzsanna (Szarvas), Hornok László (Gyomaendrőd). Valamennyi rendezvényen elinduló versenyző: Bodnár Béla (Bubu) – ezúttal kajakkal teljesítette a távot.

Nyári Mihály

Vélemény, hozzászólás?

Döntetlen lett, de akár nyerhetett is volna a Hunyadi

Csabacsűdi siker a forduló záró meccsén