Alig néhány hónappal ezelőtt, Mindenszentek alkalmával szentelték újra a Doni-emlékművet, amely előtt egy maroknyi emlékező hajtott fejet. Minden idők egyik legvéresebb ütközetében a becslések szerint több mint 140 ezren vesztették életüket.
Az időjárás január 10-én nem emlékeztetett a tragédiára, hiszen az egykor, II. Világháborúban tomboló kemény mínuszok helyett ezúttal enyhe, napsütéses idő fogadta az Ótemetőbe érkezőket. Ünnepi beszédet ezúttal is Szenes János, a Történelmi Emlékút Közalapítvány kuratóriumának elnöke mondott. Bevezetőjében kiemelte, az emlékmű – Kepenyes György doni veterán kezdeményezésére – tizenhárom esztendeje magasodik az ég felé, utalva a 72 évvel ezelőtt történtekre.
– 1943. január 12-én, pontosan 9 óra 45 perckor szabadult el a pokol a Boldirevka falvak környékén – írta le a tőle megszokott precizitással a sorsdöntő ütközet pillanatait. A 40. szovjet-orosz hadsereg tüzérsége mintegy háromnegyed órás pergő tüzet zúdított a 2. magyar hadseregre, amely végül minden védőállást elsöpört.
A háborút követően létesült ezen a vidéken egy katonatemető, ahol a számítások szerint 612 magyar hősi halott alussza örök álmát.
Ahogy fogalmazott, egyfajta profán imaként minden évben előkerül néhány szarvasi név is 1a feledés homályából azok közül, akik a végzetes nap után már soha nem térhettek vissza családjaikhoz. Egyúttal néhány hős parancsnok és katona tettei is megelevenedtek, akiknek köszönhetően több ezer honvéd menekülhetett meg az elkerülhetetlen végzettől.
Kiemelte Jáni Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnokának példamutató magatartását, aki 1947-ben hazajött Németországból, és vállalja cselekedeteiért a felelősséget. A népbíróság azonban elítélte és kivégeztette, nevét pedig csak a rendszerváltás után rehabilitálták.
Lázár Zsolt esperes imádkozott a hősök lelki üdvéért, majd a résztvevők néma főmeghajtással kísérve koszorúkat helyeztek el az emlékműre.