A több évtizedes tapasztalattal és elkötelezettséggel készített házi borok és kolbászok álltak a középpontban a szarvasi Tessedik Sámuel Kertbarát Kör hagyományos versenyén. A több mint harminc éves múltra visszatekintő rendezvényre érkeztek nevezők a testvér kertbarát körökből, így Gyomaendrődről, Kondorosról, Békésszentandrásról és Békéscsabáról is.
– A kertbarátok számára ez egy ünnep, mert a saját portékájukat vihetik a vásárra. Egy rangos zsűri alkot véleményt a termékekről, akik nemcsak díjaznak, hanem értékelnek is. Nálunk nem jellemző az irigység vagy a rosszindulat. A kertbarát egy igazi humanitárius lélek, akit már megedzett a kert, vagyis megtanult örülni a sikernek és elfogadni az esetleges kudarcot is – tekintett a rendezvény mögé Mótyán Tibor elnök.
A versenyre ezúttal 30 különféle bor, 8 vastag és 5 vékonykolbász érkezett, amelyeket neves zsűri értékelt. Az értékes nedűket Gulyás Ferenc, Szent Vince Borlovagrend elnöke, Tímár János, az Európai Borlovagrend tagja és Mótyán Tibor kóstolgatta és minősítette.
– Szín, tisztaság, illat és íz voltak a legfontosabb szempontok – árulja el az értékelést követően Tímár János. Figyelembe vettük azt is zsűritársammal, hogy a kertbarátok borait nem lehet összehasonlítani a nagyüzemi borokkal, hiszen ők nem rendelkeznek megfelelő technikai felszereléssel. Ennek ellenére nagyon szép és jó minőségű borokkal találkoztunk.
Rafaj Jánosnak, Kupecz Sándornak és Sutyinszki Györgynek is hálás feladat jutott. Az illatos házi kolbászokat kóstolgatták, majd alak, illat, szín, állag és összbenyomás alapján pontozták.
– A jó szarvasi kolbász titka, hogy a megszokottnál nagyobb rostéllyal daráljuk, utána pedig foghagymával, sóval, paprikával és köménymaggal ízesítsük. Rendkívül fontos a friss és nem túl fiatal sertéshús felhasználása, ami lehetőleg saját hízlalású sertésből származzon, és nem szabad megfeledkezni a minőségi paprikáról sem.
Mint Hajdú Páltól, a kertbarát kör titkárától megtudtuk, a termelők nemcsak itthon szerepeltek kiválóan. Március 28-29-én a pétfürdői és várpalotai borversenyen a tagok boraikkal remek eredményt értek el. A 10 bor mintából 5 arany 1 ezüst és 4 bronzminősítést sikerült bezsebelniük, sőt, aranyból Klimaj Pál rajnai rizling borával a vándor kupát, míg Medvegy Mihály néró borával a nagy aranyat is elhozta.
A házi bor-és kolbászverseny eredményei a következők: Klimaj Pál kövidinka és ezerjó borai bronz, Trabach István vegyes, Klimaj Pál rajnai rizling, Gombkötő János cserszegi fűszeres, Hajdú Pál vegyes, Körösparti András vegyes, és ifj. Gombkötő Sándor Bianka bora ezüst, míg Klimaj Pál alette, valamint Körösparti András cserszegi fűszeres bora aranyérmes lett.
A rosé borok között Gombkötő János kékfrankos és Hajdú Pál vegyes bora bronzérmet, Rafaj János, Klimaj Pál kékfrankosa, valamint Medvegy Mihály vegyes bora ezüstérmet szerzett.
A vörös boroknál Medvegy Mihály néró bora és Körösparti András vegyes bora aranyérmet, Trabach István zweigelt és kékfrankos bora, Klimaj Pál kékfrankos bora, ifj. Gombkötő János Cabernet Sauvignon bora, ill. Rafaj János kékfrankos bora ezüstérmet érdemelt ki. Az egyetlen siller borral Litauszki György nevezett, aki borzérmet vihetett haza.
Vastag kolbász kategóriában Klimaj Pál, Medvegy Mihály és Szebedinszki Pál aranyérmet, Szebedinszki Pálné, Jurák Pál ezüstöt, ifj. Medvegy Mihály, Sutyinszki György és Sztancsik János bronzérmet akaszthatott a szögre. A vékony kolbászok közül Nyári Mihály aranyérmes, Trabach István és Klimaj Pál ezüstérmes, Laczó Mihályné és Szebedinszki Péter pedig bronzérmes házi finomsággal büszkélkedhetett.