Ha nyár, akkor nyaralás. Legalábbis sokak szemében a két dolog elválaszthatatlan egymástól. Egyesek drága, külföldi nyaralásokat tervezgetnek, míg mások megelégszenek a közeli strandok kínálta kikapcsolódással. Körképünkben arra kerestünk választ, hol és hogyan próbálunk feltöltődni a nyári hónapokban. A lent leírt válaszok azonban nem fedik – nem is fedhetik – a valóságot, többen ugyanis nem vállalták azt a szomorú helyzetképet, mely szerint az idei nyarat számukra mindössze a kerti medence és árnyas fák adta luxus jelenti.
Dr. Dezső István (63)
Egy hét múlva utazunk Hajdúszoboszlóra, egy kis gyógyvizes lubickolásra. Több mint egy évtizede minden évben felkeressük ezt a várost, egy további hetet pedig másik nyaralóhelyen töltünk, olykor belföldön, olykor külföldön. Idén kihasználjuk a négynapos ünnepeket is, és az országnak azokra a pontjaira szeretnénk elutazni, ahol még nem jártunk. A legfontosabb számunkra, hogy az itthoni rohanásból egy kicsit kiszakadjunk, ill. hogy a táj legalább olyan szép legyen, mint a szarvasi környezetünk.
Árki Mária (37)
Idén horvátországi nyaralást tervezünk. Tavaly nyáron is ott jártunk a barátainkkal, nagyon bevált. Korábban többször nem volt szerencsénk a Balatonnál. Szinte végig szakadt az eső, így élvezhetetlenné vált a nyaralás. Külföldön a jó idő mindig garantált. Tény, hogy nem olcsó, de igyekszünk mindig félretenni rá. Főleg, hogy azt is bele kell kalkulálni, hogy az apartmanhoz nem jár ellátás, így erről külön kell gondoskodni. Mindezt ráadásul euróban, ami tovább drágítja a kiadásokat. Összességében azonban úgy látom, hogy egyre többen készülnek a nyaralásra tudatosan, hiszen mindenki megérdemel egy kis kikapcsolódást a munkával töltött hosszú hónapok után.
Misur Csaba (44)
Egyelőre még csak tervezünk, konkrétumok nincsenek. Valószínűleg kimegyünk a weekendre a gyerekekkel, és jókat fogunk fürdeni a Körösben, ha az időjárás is mellénk áll. Amennyiben a családi költségvetés megengedi, akkor igyekszünk távolabbi célpontot is felkeresni, ha nem, helyben élvezzük a nyarat. Körvonalazódik pl. az is, hogy felkeressük a környező fürdőket. A gyerekek számára a legfontosabb, hogy minél több helyet mutassunk meg nekik, mert így jobban kinyílik számukra a világ.
Bába Sándorné (47)
Nem megyünk nyaralni, aminek elsődlegesen anyagi okai vannak. Összesen öt gyermekem van, ők iskolai szervezés keretében látnak világot. Van, aki közülük a Balatonra utazik, a nagyobbik Romániába készül. Három felnőtt gyermekem a párjával tervezi a nyarat, mi pedig maradunk a meleg panelben, a négy fal között. Legfeljebb a helyi standra megyünk ki néha, ami ingyenes, és egy hétvégi fagyizás a jutalmunk a fárasztó mindennapok után. Utoljára talán négy éve nyaralt együtt a család a Velencei-tónál, a férjemmel időközben mindketten munkanélküliek lettünk, így a nyaralásról le kellett mondanunk. A gyerekekért ellenben mindent elkövetünk, hogy számukra teljes legyen a nyár.
Kondacs Gábor (29)
Számomra Szarvas jelenti a nyaralást, mert külföldön élek. Évente egyszer-kétszer hazajövök, ilyenkor sokat pihenek, felkeresem az ismerőseimet, és élvezem a jó időt. Az utóbbi időben sokat változott a strand és környéke, tetszik az arborétum, a Mini Minimagyaroszág, szívesen jövök haza. Ezt követően még Budapestre is ellátogatok, ott a külföldi barátaimat kalauzolom végig a városon, végül pedig a Balatont is célba veszem. Szerintem bárki megtalálhatja a pénztárcájának megfelelő kikapcsolódást, feltöltődésre pedig mindenkinek szüksége van.
Vincze Vivien (14)
Görögország lesz az idei úti cél, azon belül a Halkidiki-félsziget, Sarti. Apával és a barátaival megyünk, összesen kb. tizenöten. Ez már nem az első külföldi utam lesz. Jártam már Korfun, Zákinthoszon, Paralián, Spanyolországban, Horvátországban és Egyiptomban és a Balatonon is. Már nagyon várom a nyaralást, főleg azért, mert tengerparton jobban le lehet barnulni. Szép a tenger, és a hosszú bazársorokat is élvezem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy évente többször is felfedezhetem a világot, mert ismerek olyanokat is, akik mindezt nem engedhetik meg maguknak.