in ,

Békési Érték-Mérő: Vetélkedő diákoknak a hungarikumokról

Zalai Mihály
Zalai Mihály

A Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálya a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatására pályázatot írt ki, melyen a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) is indult azzal a céllal, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok, értékek megőrzésébe, gyűjtésébe, megismerésébe. A pályázaton nyertünk 3 millió forintot, melyből a BMÖ a Békés megyei értékek illetve hungarikumok témakörében vetélkedőt szervez általános iskolák felső tagozatos továbbá középiskolások 4 fős csapatai részére, három fordulóban.

A vetélkedő célja a fiatalok hungarikum mozgalomba való bevonása, elméleti és tárgyi tudásuk bővítése a magyarság közösségének értékei kapcsán. Fontos, hogy a fiatalok mindinkább megismerjék lakókörnyezetük értékeit, közelebb kerüljenek azokhoz az épített, kulturális, gasztronómiai, természeti értékekhez, amelyekről sok esetben már csak nagyszüleik elmondása vagy a múzeumok kiállítótermei közvetítésével értesülhetnek. Azzal, hogy elmélyülnek az értékek sokaságának megismerésében, erősödik identitásuk, kötődésük lakókörnyezetükhöz.

Békés megye 75 települése közül 46 alakította meg a saját települési értéktárát, ez az országos átlag kétszerese, a 46 értéktárban 706 értéket vettek eddig lajstromba. A Békés Megyei Értéktárban pedig 29 megyei érték szerepel, ezek közül kettő (a csabai és a gyulai kolbász) hungarikum is.

A játék menete:
1. forduló: Házibajnokság
Az első fordulóban minden jelentkező iskola lebonyolítja egy a BMÖ által megadott kvíz alapján a házi versenyt, melynek nyertese részt vehet a járási elődöntőn. Az intézmények a feladatsort és a megoldó kulcsot az ertekmero@bekesmegye.hu email címre beküldött jelentkezéssel kapják meg. Az iskolán belüli verseny lebonyolításra és a nyertes csapat járási elődöntőre történő jelentkezésére 2017. január 16-ig van lehetőség.

2. forduló: Járási elődöntők
A járási elődöntőkre január 23-28. között kerül sor a járási székhelyeken. A vetélkedők időtartama 2-3 óra, az első négy feladat kvízjellegű írásbeli típusú, az 5. és 6. feladat interaktív. A versenyen résztvevő minden csapat a vetélkedőn való részvételt tanúsító emléklapot kap, a győztes csapatok pedig tárgyjutalomban részesülnek.

3. forduló: Megyei döntő
A döntő várhatóan 2017. február első felében lesz játékos, interaktív vetélkedőkkel. Az első helyezettek jutalma 3 napos kirándulás és részvételi lehetőség az országos döntőben, a 2. és 3. helyezett csapatok tárgyjutalomban részesülnek. Minden csapat a vetélkedőn való részvételt tanúsító emléklapot kap.

A versennyel kapcsolatos összes tudnivaló (felhívás, tananyag, gyakorló feladatok) az ertektar.bekesmegye.hu weboldalon megtalálható.

Vélemény, hozzászólás?

Nagyon őrzik a kolbász fűszerezésének a titkát a csabacsűdi barátok

Hajápolásról mesterfokon