G.E.
Timkó Jánossal a Valahol Európában bemutatója előtt már volt egy rövid beszélgetésünk. Hosszú megformálása, és Spiró György Elsötétítés című drámájának felolvasóestje is azt bizonyította, hogy dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója és Varga Viktor főrendező nem véletlenül szerettek volna Győr után Szarvason is együtt dolgozni a színésszel. Timkó János úgy tűnik, szerepeit megéli, nem csak játssza. A Szigorúan tilos egyik próbája közben beszélgettünk újra a fiatal művésszel.
Mikor határoztad el, hogy színész leszel? Gyermekkorodban mondtál verseket?
– Annyira nem, hogy általános iskolában volt egy darab az osztályfőnökömmel, de nem igazán érdekelt. Gimnáziumban mondtam verset, de csak azért, hogy ötöst kapjak magyarból. Egy rock zenekarban voltam énekes és egy rendező elhívott az általa rendezett vizsgadarab egyik szerepére. Ő mondta, hogy ezt folytatni kéne. Jelentkeztem, és felvettek. Az elején nem vettem komolyan, valahol a közepe táján kezdett el tudatosulni bennem, hogy ez jó. Ez Zsurzs Katinak, az osztályfőnökömnek is köszönhető, aki kitűnő pedagógus, rendező és nagyszerű színésznő. Hagyott időt, nem kényszerített semmire, hagyta megvívnom belső csatáimat. Nagyon tud bánni az emberekkel.
A GNM Színitanodában remek előadások prózai főszerepekeit játszottad. Jó indulásnak tűnik, a Tanoda elvégzése után a próza helyett a zenés előadások váltak gyakoribbá?
– Nem volt túl jó a prózám, azért. Kicsit hadarok, és igazából…
Ezen, beszédórán javítottatok…?
– Igen, de ez habitus kérdése is, és csak folyamatos önkontrollal lehet javítani rajta. Figyelni kell, milyen ritmusban beszélek. Amikor végeztem, még nem volt divat, az éppen aktuális énekeseket színészként alkalmazni egy-egy zenés darabban. Most egyre gyakrabban hívják őket színházi szerepekre. Régen a színészek zöme tudott énekelni, őket foglalkoztatták a zenés műfajban. Körülbelül 13 éve Korcsmáros György volt az igazgatóm Győrben, engem ő irányított a zenés műfaj felé. Bízott rám prózai szerepeket is, de a fő irány a zenés volt.
Gondolom egy színésznél, az jó, ha sokfélét játszik. Szerepeidet végignézve több a zenés, de vannak prózai szerepeid is – lehet, hogy buta kérdés, de – melyikben érzed jobban magad, és melyik a fontosabb?
– Azt gondoltam és ma is azt gondolom, hogy a két műfajt nem kell különválasztani. Nincsen prózai színész vagy zenés színész, csak színész van! Ha a nagy öregekre gondolunk, ők tudtak beszélni, énekelni, táncolni, lovagolni, és ha egy kardot adtak a kezükbe, azzal is tudtak bánni.
Úgy tudom sok mozgást, kaszkadőrjeleneteket tervezel és tanítasz be, Dósa Zsuzsa említette, hogy a „Valaholban” is a verekedős jelenetek a te munkád. Tanultad?
– Már nem csinálok kaszkadőrmunkát, illetve keveset. A Tanodában nagyon jó mozgástanárom volt – Gyöngyösi Tamás –, akivel nyolc évig együtt dolgoztam, vagyis három év a tanulmányaim idején, majd öt évig visszajártam hozzá játszani. Tőle tanultam a színpadi mozgást, aminek alapjai, mindenképpen az általam űzött küzdősportok voltak. A koreográfia meg úgy jött, hogy mikor egy-egy próbafolyamat alatt nem volt külön mozgáskoreográfus, akkor a saját jeleneteimet elkészítettem. Így alakult ez ki. Később már hívtak, mondván – te ezt meg tudod csinálni.
Játszottál a Katedrális című nagyszabású filmben… Milyen volt egy monumentális filmben rész venni?
– Igen, ott pont kaszkadőrként. Nagyon jó volt! Érdekes volt látni a munkamódszereiket. Az amerikaiak profik. A munkához való hozzáállásuk, alázatuk mindenképpen elképesztő. Jó volt!
A Szárcsinálókban Szolnokon is azt a szerepet alakítod, amit most Tatabányán a Jászai Színházban próbálsz – Burrus szerepét…
– Nagy Viktor rendezte Szolnokon is és a tatabányai előadást is. Ez egy koprodukció, vagyis, a díszlet, a jelmez és a rendező is ugyanaz, csak a szereplők az adott színház művészei. Engem Nagy Viktor kért fel a szolnoki előadásra és Tatabányára is hívott. Ebben is van verekedés, amit én koreografáltam. Nagy Viktor szintén Győrben volt az igazgatóm, onnan ismert.
Említetted az RS9 Színházat…
– A Nimfománia című darabot Cziglényi Bogárka és Menszátor Hérész Attila írta – Menszátor Hérész Attila rendezte is. Nyáron megyünk vele a POSZT-ra.
Milyen egy kicsi színházban játszani, mint az RS9?
– A tanodában nagyon sokszor kicsi színpadon játszottunk, és ez jót tett. Lefaragta a modorosságot, a túlzott gesztusokat, sokkal természetesebb, sokkal hitelesebb lett az ember. Nagyszínpadon játszani teljesen más, ott mindent nagyban kell csinálni, ezt is tanulni kell. De így lehet megérezni, mikor hogyan kell játszani. Kamaraszínpadon nem lehet „kamuzni” – ha fáradt az ember, ha nincs száz százalékon – ott rögtön kiderül.
A felolvasóest prózai szerepében az arcodról szavak nélkül is minden érzékelhető volt, (partnereid is ilyen jók voltak), de ezt láttam a Valahol Európában is, szinte azonosultál a szereppel ott, akkor Te Hosszú voltál és a felolvasóesten a Férj voltál, aki feláldoz mindent a lányáért. Iszonyú íveket jártatok be mindhárman. Jól érezted magad?
– Nagyon jól! De nagyon jó a darab is.
Előző beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy az Anconai szerelmesekben örömmel játszottad Lugi szerepét, láttam egy dalt a hálón az előadásból, ahol hegedülsz – igaziból?
– Nem én hegedülök.
Játszol hangszeren?
– Igen, de hegedűn pont nem. Gitárosként kezdtem a zenekarban, utána zongoráztam. Marsi Jánostól tanultam zongorázni még Nyíregyházán, ő egy kitűnő jazz-zongorista volt. Szaxofon is játszom egy keveset, de inkább otthon. Bár a Made in Hungáriában Győrben, Csiput alakítottam, és a rendező tudta ezt rólam, így abban az előadásban a színpadon is megszólaltattam a hangszert.
Radames szerepére azt mondtad, lírai szerep, több lírai szereped volt (szerintem), az előbb említett Luigi szerepe is az, hogy viszonyulsz e szerepkörhöz?
– A komoly drámai szerepeket szeretem jobban. Általában a jófiú, az jófiú. A rossz fiúknál van a titok – mi a kettősség a jellemében. Több a játéklehetőség is. Ezért szeretem Hosszú szerepét is, mert nem egyértelmű. Az elején nagyon is önző. A gyerekeket eszközként használja. Másik kérdés az, hogy hová fejlődik a jelleme.
De Kuksit szinte azonnal védelmébe veszi?
– Az is csak egy üzlet, mert tudja, minél többen vannak, annál nagyobb a túlélés esélye. Csak később válik önzetlenné. Radames szerepe lírai, de annak is megvan a maga kettőssége, hiszen mégiscsak egy hadvezérről beszélünk – aki bár szerelmes – eleinte egyáltalán nem bánik szívélyesen a rabszolga Aidával és népével. Aztán ebből alakul ez tovább. De zenei és prózai szempontból is lírai a szerep.
Mensáros László-díjat kaptál, mit jelent számodra az elismerés? Egy konkrét alakításodért kaptad?
– A GNM Tanoda elvégzésekor 2006-ban, az „Árnyék a nájlonon” című előadásban Csóti szerepéért, és Gyöngyösi Tamás „Bál” című mozgásszínházért kaptam. Ezt a díjat a pályakezdők kapják, egyfajta ösztönzés – ösztöndíj. Meglepetés volt, és bár nem szeretem a meglepetéseket nagyon kellemes érzés volt.
Hogy érzed magad a Cervinusban?
– Nagyon jól! Jó a csapat, remek a légkör! Nagyon családias. Az elmúlt alkalommal is mondtam, hogy nagyon tetszik a város, mert Nyíregyházához hasonló, van is némi közös múltunk, ha jól tudom. Kedvesek, közvetlenek az emberek, szívesen beszélgetnek. Amikor a kutyámmal megyek, odajönnek, megsimogatják. Három éve találtam ezt a sarplaninac és kaukázusi keveréket az út szélén. Bevittem a menhelyre, hátha hiányzik valakinek, de nem jelentkeztek érte, így elhoztam és velem maradt. A másik kutyámat decemberben temettem el, tizennégy évig volt velem. Szóval minden szempontból örömmel jövök Szarvasra. Néha már előző nap. Ha nem érezném jól magam, nem sietnék. Zsuzsáék jó színházat csinálnak, jó a légkör, nagyon jók a próbák, az előadások.
János köszönöm, hogy időt szakítottál a beszélgetésre, sok sikert kívánok a pályádon! Remélem, Szarvason még sokszor láthatunk a színpadon prózában és zenés előadásokban is.
