Vállsérülése miatt hathónapnyi rehabilitációt követően kellett újra csúcsformába lendülnie az Európa-és világbajnok erőemelőnek, hogy ott lehessen a legjobbak között. A szarvasi Fábri János azt mondja, két hónapig minden porcikáját fájlalta, de végül túllendült a holtponton, és meg sem állt egészen a Plzenben rendezett Masters Európa-bajnokságig. A július 11-15-e között zajlott kontinensviadalon végül összetettben 540 kg-ot teljesített, ami egészen a dobogó legfelső fokáig repítette. Ráadásul versenytársait is jelentős fölénnyel utasította maga mögé. Svéd ellenfele, Mattila Kari 115 kg-mal kevesebbel, alig 425 kg-mal végzett a második helyen.

– Legutóbb egy évvel ezelőtt az észtországi világbajnokság után beszélgettünk, ahonnan ugyancsak a legfényesebb éremmel tért haza. Mennyire lehet azt ennyi aranyérem után szinte készpénzként kezelni, hogyha elindul egy versenyen, akkor ott nem adja alább a győzelemnél?

– Mindig sokat kell tenni azért, hogy az embert nemzetközi mezőnyben elismerjék. Ráadásul nekem volt egy kis problémám. Tallin után vállsérüléssel küszködtem, és fél évet ki kellett hagynom. Ez meg is látszik az eredményeken. 50 kg-mal kevesebbel fejeztem be versenyt összetettben, mint a világversenyen. Igaz, ott speciális öltözékben végeztem a gyakorlatokat. Itt úgy indultam, hogy végigmértem az ellenfeleket, majd eldöntöttem, hogy nem kockáztatok. Guggolásban 180 kg-ot teljesítettem, fekvenyomásban pedig 120 kg-mal zártam, egyébként 10-zel többel, mint Észtországban. Felhúzásban 240-ről indultam, és elsőre meg is lett. Aztán még nekimentem a 261 kg-nak, de a világrekord nem sikerült. Persze ebben az is közrejátszott, hogy fejben már tudtam, enyém a bajnoki cím, és nem küzdöttem olyan nagy elánnal, mint máskor, szorított helyzetekben.

– Ezek szerint az erő mellett a taktikának legalább akkora szerepe van egy-egy győzelemnél?

– Igen, mivel sok függ a bíróktól. Minden versenyen három bíró figyel, ami három különböző véleményt jelent. Visszanézve az előző versenyeket, az láttam, hogy olyan gyakorlatokat adtak meg, amit én nem tettem volna, és fordítva. Ha az én esetemet nézzük, itthon pl. 215 kg-mal szoktam guggolni. Versenyen azonban benne van a pakliban, hogyha ilyen nagy súllyal kezdek, a gyakorlatot egy aprócska hiba miatt elveszik, aztán pedig már csak két esélyem van. Ha nincs szerencsém, akár ki is eshetek. Ezért én inkább biztosra mentem, és végül győzni tudtam.

– Egy idő után felmerül a kérdés, hogy kik az igazi ellenfelei. Hiszen ha csak azt nézzük, hogy tavaly 90 kg-ot, idén pedig 115 kg-ot vert rá a kihívóira, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy egyre inkább önmagát kell legyőznie.

– Valóban. Minden tiszteletem mellett az kell, hogy mondjam, az ellenfelem gyengébbek voltak, mint én. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy eltaktikázzuk magunkat, lehet egy rossz napunk, és a versenytársak is okozhatnak meglepetést. Ráadásul a bírók alaposabban nézik meg azoknak a versenyzőknek a gyakorlatait, akik rendszeresen nyernek. Persze nem panaszkodom én rájuk, de ezzel számolni kell.

– Mindezek után hova tovább? Vannak-e még el nem ért magaslatok, be nem teljesült álmok?

– A világrekord a következő cél, összetettben is. Az eggyel fiatalabb korosztályban, az M3-ban én tartom a világrekordot, 277,5 kg-mal. Ott jelenleg a legfiatalabbak, az 59 évesek húznak 240 kg-ot. Összetettben 620 kg-ot teljesítettek, az én eredményem közel 30 kg-mal több, 647,5 kg. Ez örökre megmarad. Én úgy vagyok vele, hogy van az első hely és az összes többi. Harmincegynehány éves sportolói karrierem alatt háromszor kaptam ki. Egyszer egy japántól, akit később négyszer megvertem. Majd egy angoltól, akit később ugyancsak legyőztem. Akkor azt mondta, soha többet nem indul. Végül egy kanadaitól Amerikában, akitől Plzenben vettem revansot. Azóta nem hallottam felőle.

– Gyors összesítés alapján azt mondhatjuk, hogy ez a 11. Eb aranya, emellett 5 vb győzelmet és 16 magyar bajnoki címet tudhat magáének. Ezután jött a féléves kényszerszünet. Nem tekintette ezt egyfajta égi jelnek vagy figyelmeztetésnek, hogy most kellene abbahagyni?

– Ez soha nem jutott eszembe. Már csak azért sem, mert a szponzorom, Szebegyinszki János kifejezetten miattam hozott létre egy sportegyesületet. Azért, hogy versenyezni tudjak. Úgy érzem, ennyivel tartozom neki. Nagyon hosszú ideig szeretném még ezt csinálni. Ez a hét ugyan lazább volt, de a jövő héttől megkezdem a felkészülést a jövő évi vb-re. Addig még van hét kemény hónap, úgyhogy nincs mese, minden hajnalban ott leszek a konditeremben.