A 12. fordulóban, hazai környezetben, a Gyulai Termál volt az ellenfelünk. Nem lehetett megjósolni, hogy a hétközi, sikeresen megvívott, salgótarjáni 120 perces kupameccs mennyire viselte meg csapatunkat.
A kezdeti időszakban ennek nem voltak látható jelei, a 3. percben Kriska lövését hárította Harman, majd Furár közeli, félfordulatból leadott lövése ment el kicsivel a kapufa mellett a 7. percben.
A 8. percben Harman kirúgása után röviden szabadítottunk fel, a megszerzett labdával Czirok indult meg, majd 11 méterről a kapunk jobb alsó sarkába lőtt. 0-1.
Ezek után nekünk kellett volna diktálni a tempót az egyenlítés érdekében, de ekkor már előjöttek a szerdai meccs hátrányai, sajnos nem tudtunk olyan szintre felpörögni, hogy helyzeteket dolgozzunk ki, így a Gyula visszahúzódva próbált ellentámadásokat vezetni, szintén mérsékelt sikerrel, ezáltal egyfajta állóháború zajlott a játéktéren egészen a játékrész végéig.
A második félidő már biztatóbban indult, mint ahogy az első befejeződött. Az 50. percben Furár jobbról indulva vezette keresztbe a labdát sorra maga mögött hagyva az ellenfél védőit, majd 13 méterről, ballal, a felső lécet találta telibe. Ebben az időszakban már több volt a tervszerűség a játékunkban, nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, ekkor már egyértelmű volt a fölényünk a pályán.
A 63. percben Furár beadása után Klimaj előtt adódott lehetőség, de ebből sem lett gól. A 69. percben Polonszki szabadrúgása után, Furár csúsztatott fejjel Harman kezébe. A 70. percben Lévainak kellett egy veszélyes fejesnél védenie, majd a kipattanót is szögletre hárította. A 76. percben egy kontra után került helyzetbe Bozsó, de lövését a védőink blokkolták.
A 83. percben elúszni látszott a hajó, mivel a Gyula egy könnyű síppal befújt tizenegyeshez jutott, amit Bozsóváltott gólra. 0-2.
Nem szarvasi gyerekek lennének a mi fiaink, ha feladták volna, és ennek a 86. percben meg is lett az eredménye egy javunkra megítélt tizenegyes személyében, amikor Furár ellen elkövetett bűntettért mutatott a büntetőpontra Bartucz. Ez is véleményes volt igaz, de ha a játékvezető így akarta kompenzálni percekkel előtti hibáját, hát lelke rajta. A végrehajtó Somogyi volt, aki a bal kapufa segítségével juttatta gólvonalon túlra a játékszert. 1-2.
Már a hosszabbítás utolsó pillanatait éltük, amikor Somogyi felpattanó lövése után Klimaj, az ötösön állva, ballal a bal felső sarokba zúdította a labdát, pontot mentve ezzel csapatunknak. 2-2.
Összegezve a látottakat megállapíthatjuk, ahogy erre számítani lehetett a győztes Magyar Kupa csata után, ebbe a meccsbe már nem tudtunk akkora energiát belefektetni, mint amekkora elegendő lett volna a három pont megszerzéséhez. Fáradságunkat a vendégcsapat kihasználta, és egy talált góllal sokáig győztesnek tűnt, de a végjátékban sikerült a sírból visszahozni egy bajnoki pontot, amit a játék képe alapján, úgy érzem feltétlenül megérdemeltünk. Jövő hétvégén ahhoz Dévaványához látogatunk amely ellen idegenben, mindig megszenvedünk a győzelemért.
Jók: Moldván, Klimaj, Furár.
Szarvasi FC – Várfürdő-Gyulai TFC 2-2 (0-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 200 néző. Játékvezető: Bartucz Tamás (Samu L., Böszörményi S.)
Szarvas: Lévai B. – Viszkok D., Bakró G., Polonszki P., Klimaj Z., Zima D., Kriska N., Moldván K., Magyar M. (Somogyi J.), Furár R., Farkas N. (Kukovecz D.)
Vezetőedző: Rétes Pál
Gyula: Harman J. – Bogár I., Bozó A. (Kormány L.), Nagy S., Kukla Zs., Bozsó M., Fülöp T. (Bagi B.), Czirok J., Konyecsni Z. (Susánszki M.), Jimoh D., Tövisháti M. (Kádár L.)
Vezetőedző: Démusz Zsolt
Gólszerzők: Somogyi J. 86′ (tizenegyesből), Klimaj Z. 93′ illetve Czirok J. 8′, Bozsó M. 83′ (tizenegyesből)
Edzői nyilatkozatok:
Rétes Pál: – Sajnos a mai teljesítményünkre jelentősen rányomta a bélyegét a szerda százhúsz perc. Ennek ellenére tettük a dolgunkat és az utolsó utáni pillanatban sikerült legalább az egyik pontot itthon tartanunk.
Démusz Zsolt: – Nekem azt tanították, ne foglalkozzak a játékvezetőkkel, mert a következő héten megbosszulják! Ez a mai játékvezetés azonban szánalmas és vérlázító volt! Hetek óta sújtják a csapatomat, így sok vesztenivalóm nincs. Elismerésem a csapatomnak a mai mutatott játékhoz!
A mérkőzés videós összefoglalója:
Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn