in ,

A jövő elkezdődött a csabacsűdi általános iskolában

Az élet a nyári hónapokban sem áll meg a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában. Az intézmény közel 63 millió Ft-ot nyert az EFOP 4.3.1 keretein belül egy infrastrukturális fejlesztésre, amelynek hatásait a szeptemberben induló tanévben a gyerekek és pedagógusok egyaránt megtapasztalhatják.

– Az iskolának három épülete van. Az Iskola utca 11. szám alatti tornaterem felújításra szorul. Azon dolgozunk, hogy a későbbiekben erre forrást találjunk. A kisiskolánál a mosdó már megújult. Ezt egy 1931-ben épült nagyon szép épület, ugyanakkor a felújítási munkálatok már itt is indokoltak lennének. Ez lenne a másik vágyálmunk. A Petőfi utca 37. szám alatti nagyiskolában pedig az infrastruktúra-fejlesztés kellős közepén járunk – adott helyzetjelentést az intézmény jelenlegi állapotáról Sutyinszky Zoltán igazgató a Körös Televízió stúdiójában.

A részletekről szólva elmondta, a beruházás érinti a külső nyílászárócserét és a homlokzati hőszigetelést is. A külső homlokzat egy 16 cm-es szigetelést kap, amelytől a téli hónapokban jelentős megtakarítást várnak. Emellett az iskola valamennyi bútorát kicserélik – tanulói és tanári asztalok, székek -, és nyelvi labort is kialakítanak. A felújítás előrehaladottságát jelzi, hogy a bútorok már megérkeztek, bár a külső-belső munkálatok miatt egyelőre nem kerültek végleges helyükre.

Rámutatott, az iskolában törekszenek a természetközeliség és a modern kor vívmányainak ötvözésére. Míg tavasszal és ősszel futógálával hívják fel a figyelmet a ligetes környezetben fekvő épület előnyeire, a tantermekben interaktív tábla, tabletek és laptopok állnak a tanulók és a pedagógusok rendelkezésre, valamint jól felszerelt informatika teremben fogadja a diákokat.

Mint elhangzott, jelenleg az iskola 107 tanulóval és 16 főállású pedagógussal működik. A 2018-19-es tanévre 10 elsős iratkozott be. Ezzel a létszámmal a településméret viszonylatában elégedettek. Nagy hangsúlyt fektetnek a szlovák nemzetiségi nyelv oktatására, amelyet heti öt órában tanítanak.

Örömének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy nem érzékelik a város elszívó hatását. A szülők túlnyomórészt a helyi iskolát, amit az oktató-nevelő munka színvonalával, a tanítási órákon kívüli programokkal és a megfelelő eszközrendszerrel magyaráz. Emellett vallja, nem szerencsés a 6-14 éves korosztályt új környezetbe helyezni, mivel a folyamatos utaztatás miatt gyakran a társas kapcsolatok szenvednek csorbát.

2018-19-es terveik között említett egy energetikai beruházást, amely ugyancsak a Petőfi utcai épületet érintené. Az erre irányuló pályázatot már benyújtották. Jelenleg elbírálás alatt van. Mindazonáltal tovább szeretnék javítani az intézmény digitális eszközrendszerét, illetve a pedagógus továbbképzésre is nagy figyelmet fordítanak.

A Lélek gyümölcsei… – plébániai hittantábor a Gyakorlóban

0

Egészségfejlesztési Iroda kezdte meg működését a szarvasi szakrendelőben