A CervinusFest 8. napján Nyáresti kabaré címmel klasszikusnak számító kabaréjeleneteket, kuplékat, dalokat láthattunk, hallhattunk a Vízi Színház színpadán, a Cervinus Teátrum művészeinek előadásában, Dósa Zsuzsa rendezésében.
Az idő megint kegyes volt a nézőkhöz, és a fellépő művészekhez, mert nem esett, bár nagyon felhős idő volt. A teltházas közönség nagyon várta, a színművészek nagyon készültek, hogy színpadra léphessenek, ami fergetegesre sikerült. A rendező és a színészek komolyan vették az előadást, és így igényes, különleges produkció született meg. A felolvasó drámai ereje után, az este a humoré volt. Nem lehet könnyű a művészeknek, hiszen nap mint nap színpadra lépnek, nap mint nap mást játszanak, másra kell koncentrálniuk. A szerda esti kabaré éppen olyan fontos volt számukra, mint bármelyik nagyszínházi produkció, sőt itt több jelenetben, más-más karaktert kellett színpadra vinniük. A művészek ennek tökéletesen megfeleltek, játszottak, mókáztak, a közönség legnagyobb örömére.
A kabaréjelenetek közül láthattuk A kis Bözsike, Rejtő Jenő Hallgatás, Nóti Károly Szarvasbika, Nádasdi László Nászéjszaka, Szilágyi György Hófehérke és a hét elgyötört törpe, valamint befejezésül az Őrjárat című jeleneteket. Akik játszották: Dósa Zsuzsa, Jónás Gabriella, Szemerédi Bernadett, Nádházy Péter, Polák Ferenc, Széplaky Géza, Timkó János és Varga Viktor.
Elhangzott prózában A festő és a modell, dalban A Senyorita és a Kapitány Szemerédi Bernadett, a Csak egy tánc volt Polák Ferenc, az Asszonykám, adj egy kis kimenőt Nádházy Péter, a Cápadal és a Hej cigány Timkó János előadásában.
A Nyáresti kabaré a Kellene ma éjjel… című dallal indult Szemerédi Bernadett és Polák Ferenc lépett először színpadra, és ezzel is zárult, ezúttal a fellépő művészek mindannyian a színpadon énekelték a dalt. Vidám, nagyon kellemes estét szereztek a Cervinus Teátrum művészei szerdán este a nézőknek. A közönség pedig hosszú tapssal köszönte meg az előadást.
A szerda esti ajándékfelajánló a Turul kisvendéglő volt, akik jóvoltából került a székek alá 5 Cervinusos hűtő-mágnes, melyeket a Vízi Sínházzal szembeni Turul Kisvendéglőben limitált kiadású díszdobozos „Csepürágó” kézműves sörre lehet beváltani.
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.