Hegedűs Éva
Újabb kötettel jelentkezett Kántor Zsolt. Az Idő szaván fogja a nyelvet 2016-os megjelenését követően januárban látott napvilágot a Jézus Krisztus Szarvason című verseskötet, amely a líra mellett miniesszéket és mikrotárcákat is tartalmaz. A korábbi művekhez hasonlóan átitatja a szerző mélyről táplálkozó istenhite, amelyet a tőle megszokott filozofikus, „kántorzsolti” nyelvezettel egészít ki. A szarvasi könyvbemutatóra március 7-én, a Városi Könyvtárban került sor.
– Tekinthető-e a kötet az előző folytatásának, talán amiatt is, mert az olvasó felfedezhet a versek között jónéhány átfedést?
– Szándékaim szerint is van egyfajta sorrend a könyveim között. Ez azon könyveim sorában egy láncszem, amelyek már megtérésem után készültek. A logoszról szólok elsősorban, Isten igéjéről, amiről azt írja János evangéliuma, hogy minden általa lett, és nélküle semmi nem lett. A logoszból, mint a beszéd alapvető mintájából vettem azokat a témákat, amelyeket fel kell dolgoznom ebben a kötetben, és úgy gondoltam, hogy már a címben ki kell emelni a testté lett igét.
– Három nagy egységből épül fel a kötet: az antroplógiából, a nem beszédben áll, hanem erőben fejezetből és a friss szótövek címűből. Milyen szempontok alapján, hogyan tagolta az egyes részeket?
– Lényegében a három rész a tézis, az antitézis és a szintézis. Az első ciklusban találhatók az óemberről szóló versek, amelyek a régi életemről szólnak, a középső az újjászületés fürdője után íródott verseket tartalmazza. A harmadik rész egyfajta összefoglalása annak, amit az utóbbi öt évben lelkileg, szellemileg átéltem.
– Az is észrevehető, hogy több vers megtalálható az előző kötetben is, míg némelyikkel kicsit átdolgozva, újraértelmezve szembesül a befogadó. Mi ennek az oka? Nehezen szakad el a műveitől?
– Nem irigylem a filológusokat, akik az én műveimet fogják feldolgozni, mert nagyon sok verset átírok. Ez a fajta folyamatos gondolkodás a versek felett azt jelenti, hogy bár kész van a vers, mindig előkerül egy másik változata. Nem azt jelenti, hogy gyökerestül felforgatom a benne lévő gondolatokat, hanem egyfajta mutáció készül, ami az akkori lelkiállapotot újra felidézi. Mindez inspiráló módon egy új entitást hoz létre.
– Ezek szerint ezek sem a végleges változatok?
– Nem. Az talán akkor lesz, amikor az összes verseskötetem elkészül. Ahogy Kukorelly Endre mondta egyszer, ha az ember törekszik a minőségre, akkor néha az előző kötetei tartalmát is át kell vizsgálnia. Fejlődőképes az én, mellette pedig az individuum, az emberi szellem és psziché mindig változnak. Remélhetőleg jobbá lesznek, s nem rosszabbá, s ezáltal másképp látjuk a dolgokat, mint évekkel ezelőtt. Mindennek tükröződnie illik az életműben is.
– Mindemellett pedig sokan úgy vélik, hogy létezik már egy „kántorzsolti” nyelvezet is, amelyet többek között filozofikus gondolkodás és idegen szavak jellemeznek. Hogyan alakult ez ki?
– Ahogy Kutas Ferenc tanár úr szokta jellemezni: kell egy Kántor szótár a versekhez. Ezek a kifejezések a magyar nyelv aranyrögei. Ha a terv helyett azt mondjuk, hogy plánum, a szerkezet helyett a struktúrát használjuk, akkor egyfajta színt, bonyolultságot viszünk a partikuláris szövegbe, ami sokszor jót tesz neki, és elgondolkodtatja a befogadót. Amikor már nehézzé válik a szöveg, és sok van belőle, az nem jó. Úgy gondolom, hogy egyre inkább próbálom ezeket a bonyolultságokat egyszerűbben kifejezni, s változott a stílusom. A bibliai szövegek beemelésével egyszerűsödött, mert hatott rám Isten nyelve.
– Nem érzi, hogy ez a stílus mégis beszűkíti valamelyest a befogadók körét, és csak az elithez jutnak el a versei?
– Én soha nem gondoltam erre. Mindig a szív bőségéből szól a száj, ahogyan a Biblia is írja. Ahogyan lélekből jön a kifejezendő anyag, a szellemi matéria, úgy jelenik meg a szövegeimben. Később, amikor utógondozás keretében átírom, akkor sem gondolok rá, hogy most melyik olvasóréteget céloztam meg vele, hanem írom azt, ami a lelkemből jön. Az eddigi visszajelzések alapján egyébként nem csak az irodalommal foglalkozó közönséghez jutnak el a verseim. Vezetek egy szakkört gimnazistáknak Békéscsabán, és ők is azt mondják, hogy nagyon sokat változott a beszédmódom, s megközelítem lassan azt a stílust, amit egy klasszikus képvisel. Nem arról van szó, hogy leszoktam az idegen szavakról és a szimbólumokról, hanem ahogy az ember élettapasztalata növekszik, úgy egyszerűsödik a nyelve.
– Ritkaságszámba megy, hogy egy kötet címe településnevet is tartalmaz, ráadásul az Ön esetében a lakóhelyét. Mennyire kötődik Szarvashoz?
– Nagyon fontosnak tartottam, hogy abban a kötetben, amely egyfajta eszmei összegzés is, jelenjen meg életem két fontos eleme: a személy és a hely. 21 évig éltem szülőhelyemen, Debrecenben, s utána feleségem, Hanzó Ildikó városába költöztem. Nagyon szeretem Szarvast, s azt is szerettem volna valamiképpen jelezni, hogy Jézus Krisztus jelen van a településen. A felekezetek dolgoznak, és érezni, hogy a logosz itt átjárja az atmoszférát. Ezt akartam megörökíteni. Nagyon boldog vagyok. Ez az életszakaszom, az 50 és 60 év közötti időszak életem legboldogabb része volt. Remélem, ennél már csak jobb lesz.
