in , ,

Föld napja virágot fakaszt a Gyakorlóban

0

A tavaszi szünet kissé borús napjai után szerda reggelre még a Nap is kisütött a Gyakorlóban, amint meglátta, hogy szorgos szülők és csemetéik tavaszi virágokkal érkeznek az iskolába. A tanulók izgatottan várták ezt a napot, hiszen már hagyomány intézményünkben az „Egy család, egy palánta” akció. Ezen a napon minden kisgyermek egy virágpalántával teszi szebbé az iskolai környezetet.

Az alsós osztályok keze nyomán szépen sorban megteltek a virágládák színesebbnél színesebb virágcsodákkal. Majd beletűzték a kompozíció közepébe osztályuk kis tábláját jelezve, hogy ettől a naptól ők dédelgetik, gondozzák, széltől-fagytól óvják ezeket a növényeket. A felsősök is virágföldtől maszatos kezekkel óvatosan ültették a kaspókba a szivárvány színeiben pompázó virágaikat. Gondos öntözés után még gyönyörködtek egy kicsit növénydíszeikben, majd megelégedéssel gondoltak arra, hogy ma is tettek valami hasznosat a Földért a Föld napján!

Intézményünk az „Örökös Ökoiskola” címmel büszkélkedhet, ami arra „kötelez” bennünket, hogy ne csak szavakkal, hanem apróbb-nagyobb cselekedetekkel is tegyünk környezetünkért. Azt tartja a mondás, hogy aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet. Ma egy kicsit mi is úgy érezhettük, hogy jobbak, többek lettünk ezzel a néhány elültetett „szépséggel”. Így ünnepeltünk a Gyakorlóban, ahol nemcsak gyereknek, felnőttnek, de még virágnak is jó lenni!

Grunerné Harmati Mária szakvezető, munkaközösség vezető

Galó Tamás (Fotó: Hegedűs Éva)0

Kiégés helyett,…Mi?

0

Nagy csatákkal zárult a Fakupa idei versenysorozata