Hegedűs Éva
Szécsi Balázs ötletéből indult ki az a kezdeményezés, hogy jelöljék be egy térképen a régi tanyahelyeket. A Gondozási Központ partner volt benne. Munka közben felidézték a féltve őrzött emlékeket, gyerekkoruk meghatározó élményeit. Ez adta a folytatás ötletét, vagyis hogy beszélgessenek a tanyasi élet jellemzőiről, a hétköznapokat és az ünnepnapokat átható szokásokról. Hrncsjárné Dorogi Mária előadását követően újabb téma körvonalazódott. Mivel a tanyasi ember rendkívül vallásos volt, hitélete is követendő példaként szolgálhat az utókor számára. Ezért április 24-én vendégül Sinka Gáspárné Marika nénit hívták, aki több életszakaszban mintegy 20 év köti a tanyavilághoz.
– Kb. 3 km-re laktam a falutól, a Dűlőháti szőlők melletti részen. Emlékeim szerint 63 tanya tartozott ehhez a részhez. Az itt élő emberek pedig nagyon összetartók voltak, ami közös imádkozásokban is megnyilvánult. Nagyböjt idején pl. megbeszéltük, hogy melyik tanyában gyülekezünk. Itt vasárnap esténként elmondtuk a stációt, szombatonként pedig a rózsafüzért. Egy családból általában 2-3 jöttek el, és körbeültük az asztalt. Nem egyszer húszan is imádkoztunk egyszerre – emlékezett vissza a húsvét időszakát végigkísérő imádságokra.
Marika néni a háború után, fiatalasszonyként került vissza a tanyára. Három gyermeke született, akiket eleinte nagy szegénységben neveltek. A minden komfortot nélkülöző házban a házimunka és a gyermeknevelés is az ő feladata volt, de mellette a földeken is be kellett segítenie.
– Akkoriban nem volt bölcsőde vagy óvoda. Reggel hétre általában három kenyeret sütöttem ki a kemencében, és megettem a gyerekeket. Aztán feltettük őket a kocsira, és kimentünk arra a területre, ahol éppen dolgoztunk. A kisebbeket otthagytam a föld végén, a nagyobb pedig jött velem egy kis kapával, és segített. Közben verseket mondtuk, mondókáztunk, iskolás korában pedig tanítottam neki a szorzótáblát. Az iskolába gyalog jártak, ami nem volt egyszerű, mert minden nap hat kilométert gyalogoltak táskával a hátukon – fűzte egyik történetet a másikba.
Hozzá hasonlóan Szécsi Balázs is sok szép emléket őriz a tanyáról. Tizennégy éves koráig élt a természet közelségében, amit a mindennapi feladatok ellenére mélyen szívébe zárt. Úgy véli, a tanyasi ember sokkal vallásosabb volt, mint a faluban vagy városban élő. A vasárnapi templomba járás szent dolog volt. Ilyenkor három időponton osztozkodott a család apraja-nagyja. Reggel nyolckor a gyerekek mentek templomba, tíz órakor és este pedig az idősebbek, majd a felnőttek váltották őket. Ilyenkor nem dolgoztak, legfeljebb apróbb ház körüli munkát végeztek.
Az előadáson nem csak az intézet lakói vettek részt, hanem a házi gondozásban részvevőket is meghívták. Mint kiderült, a közönség közel fele élt tanyán, így az elmondottakhoz érzelmi szálak is fűzték őket.
A rendezvényhez egy rögtönzött kiállítás is kapcsolódott. A Gondozási Központ munkatársai és az ellátottak a hitélethez kapcsolódó tárgyi emlékeiket hozták el, amelyek egykor otthonaik falát és vitrinjeit díszítették.
