in ,

Majd 600 induló az első Körös körül futógálán

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

20-30 emberrel indult az Európai Mobilitási Hét és Autómentes nap sorozata még 2006-ban. Azóta a rendezvény nagyon kirúgta magát, hiszen ezen a napon 103 belföldi, illetve két külföldi városból 594 futó állt rajthoz az I. Körös-körül a Körös körül Futófesztiválon.

A megnyitón Boldog István, a szomszédos megye egyik országgyűlési képviselője úgy tervezte, hogy kerékpárral jön át Szarvasra, majd, miután rájött, hogy Mezőtúron fogadónapja van vasárnap, újratervezett, és úgy gondolta, futni fog. Sajnos tegnap egy focimeccsen meghúzódott, így ez is törölve lett.

Gaál Roland arra hívta fel a futók figyelmét, hogy az idén a rendezvénysorozat fő gondolata a séta. Ebben a rohanó világban ezen a héten egy kis sétával a világ még több szépségét megláthatjuk, a környezetünket egy kicsit jobban felfedezhessük. A vendégeknek azt kívánta, hogy futás közben legyen alkalmuk Szarvas minél több szépségét felfedezni.

Somogyi Niki bemelegítője után Babák Mihály polgármester egy fontos igazsággal kezdte: az egészséges életmódot sosincs késő elkezdeni. A nap háziasszonya, Lipcsei Betta egy dudát adott át polgármesterünknek, hogy majd azzal indítsa el a két csoportot, akik három távon vághattak neki a kihívásnak: félmaratonon, 14 és 7 kilométeren.

Az eredmények a https://www.polarsport.hu oldalon tekinthetők meg.

Fotó: Babák Zoltán0

Öt csapat indult a meg sem hirdetett versenyen

Fotó: Hegedűs Éva0

Újra itthon: Békésszentandráson nyílt meg a testvérpár első fotókiállítása