in ,

Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani Napok

0

2019. november 4-7 között került megrendezésre a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete és a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda közös szervezésében a „Járd végig!” program keretében az első Kárpát-medencei pedagógiai konferencia és módszertani napok rendezvény. A közel százharminc résztvevőt vendégül látó program védnökei: Dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök és Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja voltak. A szakmai program három napjában pedagógiai, pszichológiai, plenáris előadásokat hallgathattak a külhoni és hazai pedagógus résztvevők, az óvodapedagógia, az iskolás kor pedagógiájának korszerű megközelítése mentén, a tehetséggondozás és a digitális pedagógia néhány vonatkozását körbejárva. A főiskola Szarvasi Gyakorlóintézménye tizenhat műhelyben mutatott be tanítási órákat, óvodai foglalkozásokat, tevékenység irányításokat, amelyeket a szakvezető óvodapedagógusok, tanítók, és vezetőtanárok vezetésével workshopok követtek. – mondta el Bíró Gyula, a GFF képzésfejlesztési igazgatója, a szakmai program vezetője. A program üzenetét úgy fogalmazta meg Don Bosco gondolatát idézve: „Kapaszkodj Istenbe, mint a madár: amikor énekel, remeg alatta az ág, de tudja, hogy tud repülni!”

A konferencia első napján Babák Mihály, Szarvas város polgármestere köszöntötte a külhoni és hazai pedagógus résztvevőket, elismeréssel szólva a Gál Ferenc Főiskola, az egyházmegye, és a Gyakorlóintézmény programkínálatáról, megfogalmazva azt, hogy Szarvas város különösen büszke, mint a Történelmi Magyarország, illetve a Kárpát-medence mértani középpontja, hogy több évszázados pedagógusképzési hagyománnyal bír. A város polgármestere elérzékenyülve szólt a magyar-magyar kapcsolatok fontosságáról, és arról a szolgálatról, amit a pedagógusok tesznek, határon innen és túl.

Timkó János, a Cervinus Teátrum színművésze az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számával csalt könnyeket a résztvevők szemébe, és nyitotta meg a program négy napját.

Ft. Dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi püspök, főiskolai tanár, A nevelés útja című „köszöntő előadásában” a Szentírás pedagógiai vonalait, az úton levés fontosságát hangsúlyozta, elemezte. Olyan nevelői üzenetet fogalmazott meg a résztvevők számára, amely a biztos gyökereket adja, és lehetőséget a „szárnyalás csodájára”. Előadásában Don Bosco pedagógiáját például véve, a nevelő és nevelt közötti viszonyt láttatva, meghatározta azokat a tulajdonságokat, amelyek a nevelőt kell, hogy jellemezzék, vagyis legyen tekintélye, és legyen szeretetre méltó. A felelősségtudatra nevelést Szent Ágoston, Szent Pál és Don Bosco példáin keresztül mutatta meg. Az evangéliumokat különböző szintű ismeretanyag hordozóként mutatta be, így Máté evangéliuma az egyszerű tankönyv, Márk evangéliuma a tanári kézikönyv, Lukács evangéliuma a felnőttképzés tankönyve, és János evangéliuma az egyetemi jegyzet. Az újszövetségi Krisztus képet, karizmát előadásában a nevelő-tanító felfogásban mutatta be.

Ft. Dr. Kozma Gábor, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézetének főigazgatója, a Gál Ferenc Főiskola rektora, tanszékvezető főiskolai tanára a XXI. században születtek című előadásában a bizalom fontosságát súlyozta, előadása megmutatta, hogy azok az értékek, értékpillérek, amelyek a hit, a hűség, és a szeretet hármasságát erősíti, bármilyen jelenkori generációs feszültségektől terhelt pedagógiai gyakorlat mellett a nevelés ügyének lényegét adhatják.

Dr. Pálfi Sándor a Debreceni Egyetem tanszékvezető főiskolai tanára az óvodapedagógia nevelés-paradigmájának változásait helyezte előadásának fókuszába, kihangsúlyozva a szeretet pedagógiai fontosságát, és azt, hogy az óvodát a köznevelési rendszer megfelelő helyen tudja kezelni. Simon Nóra, az Oktatási Hivatal Békéscsabai Oktatási Központjának főosztályvezetője A család, és funkciói a humanisztikus felfogások tükrében címmel tartott inspiráló előadást, az érzelmek és az érzelmi intelligencia gondolatkörét érzékletesen körbejárva. Závogyán Judit, a Nagyszénási Czabán Sámuel Általános Iskola igazgatója a megoldásközpontú pedagógiák alkalmazását, azok élménypedagógiai elemeit mutatta be saját intézményi jó gyakorlatán keresztül. Előadása módszertani segítségnyújtásként gondolat-cselekvés injekcióként is hatott a közönségre. A délután a Békéscsabai Jókai Színházban folytatódott, a Tündérlaki lányok című előadás megtekintésével, majd este Dr. Horváth Gábor tanszékvezető, főiskolai tanár rendhagyó előadásával folytatódott a szegedi Dómot bemutatva, egy adott kor „magyarságismerettől átitatott” történészi bemutatásával. Ezt jó hangulatú esti táncház követte.

A második napon a GFF Szarvasi Gyakorlóintézménye tizenhat műhelye mutatkozott hat óvodai foglalkozás és tíz tanítási órát, tehetségműhelyt bemutatva. A korszerű pedagógiai környezet és pedagógiai szemlélet, az értékszemléletű, modern pedagógiai kultúra és módszerek alkalmazását láthatták a látogatók, amelyeket a külhoni pedagógusok mellett Békés megyei pedagógus közösségek is örömmel látogattak. Ezt követően horizontális tudásmegosztó műhelyek valósulhattak meg, módszertani workshoppal, ahol a Gyakorlóintézmény vezetőtanárai, szakvezető óvodapedagógusai vezetésével közös párbeszéd és elemző munka valósulhatott meg. A program a gyulai Almássy Kastély Látogatóközpont megtekintésével folytatódott, majd a részvevők a Gyulai Várfürdőben rekreációs programon vettek részt. A négynapos program zárónapján Dr. Mező Ferenc pszichológus, az Eszterházy Károly Egyetem egyetemi docense tartott előadást tehetséggondozás a pedagógia gyakorlatában címmel, amelyben élvezetesen mutatta be a tehetség, tehetségígéret felismerését, gondozását, és azokat a szakmai támogató programokat, amelyek a Kárpát-medence intézményeinek rendelkezésére állnak. Élvezetes példái mutatták a tehetséggondozás szerteágazó tevékenység területét, pszichológiáját és pedagógiai vetületeit. Bartyik Gitta pszichológus, a Gál Ferenc Főiskola tanársegédje, a mesék, mint a nevelés, oktatás táltos paripái címmel tartott nagy sikerű előadást, láttatva a mese nevelői erejét, annak pszichológiai iskoláját, és a konferencia legnagyobb örömére egy saját mesével is megajándékozta a közönséget. Bíró Gyula, a három nap szakmai programvezetője más szerepben, mint a GFF ESZK társadalompedagógiai tanszékének főiskolai oktatója tartott előadást, Az internetgeneráció pedagógiai kihívásai címmel. Előadásában bemutatta a jelenkor jövőkényszeres pedagógiai irányvonalait, útkereséseit, és szórakoztatva mutatta meg azokat a pedagógiai lehetőségeket, amelyeket a pszichológia alapismereteinek alkalmazásával az élményközpontú és digitális tartalmakkal támogatott tanítás jelenthet.

Bíró Gyula a GFF képzésfejlesztési igazgatója a „Járd végig!” program szakmai vezetője, a Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani Napok zárásaként elmondta, hogy a az együttlét, ami Szarvason megvalósulhatott, útravalót adhat a mindennapok munkájához, és olyan ajándék Magyarország Kormányától, amely magként sarjadhat, és hosszú évek aratásának lehetőségét jelenti a magyar-magyar kapcsolatok, a pedagógiai, szakmai-módszertani kultúra fejlesztésének terén. Megfogalmazta, hogy a Gál Ferenc Főiskola minden Békés megyei városában, és különösképpen Szarvason visszavárja programjaira a résztvevőket.

Sz.Zs.

Fotó: Hegedűs Éva0

Szarvason tartott előadást a 27 nyelven beszélő nyelvzseni

Fotó: Babák Zoltán0

Igazi különlegességek a ma nyílt kiállításon