in

Díjeső és kulturális programok az András-napi ünnepségen

Dr. Lesfalvi Balázs, Greksza Györgyné és Sinka Imre (Fotó: Hegedűs Éva)0
Dr. Lesfalvi Balázs, Greksza Györgyné és Sinka Imre (Fotó: Hegedűs Éva)

Gazdag programsorozat keretezte az András-napot Békésszentandráson. November 30-án a település névadójának tiszteletére díjakat, elismeréseket adtak át a Körös Művelődési Házban. Sinka Imre polgármester köszöntőjében örömének adott hangot, mely szerint a kistérségi települési rendezvények az egész évet átszövik. Az idei év a nagyközség számára különleges, hiszen számos jubileum vonul végig rajta. A 300 éves újratelepítés mellett megemlékeznek a kishegyesei 250 éves kitelepítésről és a Kishegyessel köttetett 50 éves testvértelepülési szerződésről is.

– Kötelességünk a folyamatban lévő munkálatok maradéktalan teljesítése, településünk további szépítése, fejlesztése most és a jövőben is. Az új ciklus vezérvonalaként 2019-ben egy élhetőbb, zöldebb, környezetbarátabb Békésszentandrás kialakítását tűztem ki magam elé, természetesen az adódó pályázati lehetőségek mellett. Mit értek ez alatt? Hogy új zöld és virágos felületeket hozzunk létre a falunkban, próbáljuk megoldani a hulladékgazdálkodás körül adódó egyre több anomáliát, környezettudatosan formáljuk településünk arculatát, ezáltal csökkentsük ökológiai lábnyomunkat – foglalta össze a következő időszak elsődleges feladatait.

Hangsúlyozta, mindezeket nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, hanem középtávú tervekben kell gondolkodni.

Büszkeséggel beszélt a magyarországi viszonylatban is egyedülálló, félévszázada fennálló testvértelepülési kapcsolatukról, amelyet a napjainkban is tartalommal töltenek meg. A kapcsolat nem csak települési szinten, hanem a magánemberek szintjén is élő, ezért különösen fontos a fenntartása. Úgy véli, a mindenkori önkormányzattól függetlenül, a civileket bevonva kell őrizni ezt a barátságot, és megerősíteni a kötelékeket.

Balláné Tóth Krisztina dr. Bagi István volt alkotmánybíró üzenetét tolmácsolta a jelenlévőknek. A levélben írt a 10 évvel ezelőtti, Kishegyesen tett felejthetetlen látogatásáról, ahol a Csépe-napokon mondott ünnepi beszédet. A testvértelepülési kapcsolatot példaértékűnek tartja, amelyet a jövőben is meg kell őrizni.

Békésszentandrásért Kitüntető Díjat vehetett át Fabó István, aki 21 éven keresztül volt önkormányzati képviselő, és három ciklusban alpolgármesterként tevékenykedett. Emellett vízgazdálkodási, vízépítési, tervezői szaktudását is kamatoztatta a településen, 1990 óta pedig a Körös-Aqua Kft. keretében segíti lakóhelye fejlődését.

A díjazott köszönetképp két emlékezetes történetet osztott meg munkásságából. Elsőként a ’90-es évek elején lezajlott gázprogram megvalósításának rögös útját ecsetelte, az utóbbi időszakból pedig egy Kishegyesen tett látogatását elevenítette fel. Az utazás azért volt különösen maradandó számára, mert az I. világháborús hősök tiszteletére felállított táblán két ősét is megtalálta.

Greksza Györgyné munkásságát Békésszentandrás Kiváló Pedagógusa díjjal ismerte el. Tanítói diplomáját 1964-ben szerezte, nyugdíjazásig pedig a békésszentandrási általános iskolába járó 3-4. osztályosokat tanította. A pedagógus 2014-ben Aranydiplomát vehetett át.

– Feladataimat mindig tudásom és lelkiismeretem szerint végeztem. A pedagógiai munka nem könnyű, de ha szívvel, lélekkel és becsülettel végezzük, meghozza a gyümölcsét – fogalmazta meg köszönő szavaiban.

Linka Berecz Gabriella, a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke Békésszentandrás Tiszteletbeli Polgára címben részesült. A laudációban elhangzott, hosszú évek óta segíti a vajdasági magyarok honosításának szervezését, és aktív szerepet vállal a két település közti programok is.

Az év sportolója díjat 2019-ben Olasz Imre labdarúgó, Ambrus Réka kézilabdázó, Konstantinovics Márk-Petrás Zília  társastáncosok, Farkas Csenge kézilabdás, Bencsik Imre kajak-kenus, Rusz Zoltánné aerobic edző, Kondacs Jázmin Bíborka versenytáncos és Csipai Levente sakkozó érdemelték ki.

Ezt követően Kishegyes és Békésszentandrás települések képviselői hivatalosan is megerősítették kapcsolatukat. A rendezvényt a Békésszentandrási Dalkör, Szabó István és Derzsi György színművész műsora színesítette.

A programok a Könyvtár Galériájában folytatódtak, ahol a Kishegyes régen és ma, valamint Kormos Róbert festőművész kiállításának megnyitójára került sor.

Fotó: Babák Zoltán0

Az elején elengedték, nem tudtak visszajönni

0

Csodálatos szezonzárás