Hét sikerekben gazdag idény után lemondott minden tisztségéről a Gazsó Péter, Szentesi János fémjelezte vezetőség a Csabacsűdi GYLSE éléről. Az új elnökség július utolsó napjaiban munkához látott, tagjai Benka Viktor elnök, Kiszel Endre alelnök és Kiszel Dávid elnökségi tag.
A vezetőedző továbbra is Boér Zsolt marad, aki újabb egy évet vállalt a csapat élén. Kiváló szakmai munkája reményeink szerint a második idényében tovább segítheti a kistelepülés labdarúgó sikereit.
A felnőtt csapat idén ismét a megyei II/A mezőnyében próbálja kiharcolni a legjobb eredményt. Ennek az osztálynak feltétele a korosztályos csapat versenyeztetése, amit nem kis erőfeszítések árán sikerrel be tudtunk nevezni. Vezetőedzője az U19-s csapatnak a régi-új harcostárs, Gombár György ’Dító’ lesz.
Mint minden évben, idén nyáron is történt játékos mozgás az öltözőben. Távozott Kasik Márk (Orosháza), Urbancsok Ákos (Gyomaendrőd) és Rohony Márk (Gyomaendrőd). Mindhárman a magasabb osztályban való szereplés reményében, közös megegyezéssel hagyják el a klubbot. Illetve kilépett még Tari Ferenc, aki vidéki munkavállalása miatt felhagy a labdarúgással. Minden távozónak további sok sikert kívánunk!
Érkezett a csapathoz Szín Ákos és Tasi Norbert (Szentandrásról), Tofán Alex (Csanádapácáról) illetve újrakezdte négy kiváló csabacsűdi labdarúgó Hajdú Attila, Hraskó Tibor, Szedjak Gábor és Viszkok Gábor. Őket nagy szeretettel üdvözöljük felnőtt csapatunkban!
A bajnokság augusztus 19-én veszi kezdetét számunkra, ellenfelünk a Füzesgyarmat második csapata lesz. A találkozó 14:30 startol, hazai pályán.
Az új vezetőségnek és a szakmai stábnak, illetve csapataiknak további sok sikert kívánunk!
Szentesi János