in ,

A tabella élére ugrottak az U18 kézilabdázók

Tari Benedek (9 gól) légibemutatója.
Tari Benedek (9 gól) légibemutatója. (Fotó: Babák Zoltán)


Az előző fordulóban egy pontot elhozott ugyan Túrkevéről a HC Szarvas U18 fiú csapata, ami idegenből szép eredmény, de a játék nagy részében a szarvasi fiatalok kezében volt a mérkőzés, a nagyon rossz ziccer kihasználás viszont a második félidőben megbosszulta magát, felzárkózott a jól küzdő vendéglátó, így teljes joggal örülhetett a pontszerzésnek.

Túrkevei VSE – HC Szarvas 28:28 (12-16)

A folytatásban már ismét hazai pályán léptek parkettra a szarvasi fiatalok. Az Alkotmány utcai sportcsarnokban az NBII-s Szolnoki KCSE korosztályos csapatát fogadták.

Nehéz mérkőzésre volt kilátás, hiszen a szarvasi csapat mindkét irányítója Gyurcsik Ákos és Orovecz Tamás is hiányzott, illetve a beálló posztról is lebetegedett Pintér Ádám, aki különösen a védekezés oszlopa a falban.

Kezdetben nehezen is indult a támadó játék, hiányoztak a jól begyakorolt akciók, ráadásul a két átlövő emberfogásával indítottak a vendéget, de ehhez gyorsan alkalmazkodni tudott a szarvasi csapat, az irányító posztra belépő Tari Beni vezetésével sikeresen törték fel szolnoki védekezést a hazaiak. A góllövéssel nem volt gond, sajnos a védekezésben viszont kicsit könnyelműek voltak szarvasi fiúk, így csak három gólos különbséggel térhettek pihenőre a csapatok, ami izgalmas folytatást vetített előre.

A második játékrészben aztán folytatódott a gólparádé, és a védekezésen is sikerült egy kicsit javítani így fokozatosan növelte előnyét a szarvasi csapat. Az átlövő poszton szinte gólpárbaj alakult ki a csapattársak között, de szinte minden posztról sikerült betalálni a kapuba.

Már 13 góllal is vezettek a hazaiak, az előnyből egy kis lazaság miatt a végére egy könnyed tíz gólos különbség maradt, amivel a szarvasi csapat a tabella élére ugrott, kihasználva a rivális orosházi CSIKO SE pihenőjét.

HC Szarvas – Szolnoki KCSE  44-34 (21-18)

Szarvas, 100 néző, Játékvezetők: Elhardt, Fazekas
Büntetők: 2/1 ill. 2/2.  kIállítások: 2 perc ill. 2 perc

HC Szarvas: Szebeni (kapus) –  Springel 3, Tusjak 12, Tari 9, Adamik, Nagy-Bobvos 12, Komár 7.
Csere: Tóth (kapus) – Csipai, Hruska 1, Rácz, Barna.
Edző: Tusjak János

A Szolnok legjobb góllövői: Jakab 9, Bakk 7, Csábi 7, Palotay 3, Tóth 3.

Tusjak János edző: Gratulálok a csapatnak, hogy ebben a helyzetben is sikerült behúzni a mérkőzést, ráadásul igen gólerősen. Viszont a következő fordulókra a védekezésünkön is javítani kell a különösen komolyabb ellenfelekkel szemben.

A folytatásban a jövő héten Tiszakécskére utaznak a szarvasi fiatalok, két hét múlva pedig hazai pályán fogadják a Kiskunhalas csapatát.

HC post

Fotó: Babák Zoltán

A Gyakorlóban kígyót, békát kiáltanak?

Kozsuch Kornél, a Békés Vármegyei Agrárkamara elnöke gratulál Závoda Ferencnek.

Nagykorúvá vált a „gyerek”