in

Újra Betlehem Szentandráson

Msgr.Szurovecz Vince pápai káplán, főesperes megáldja a betlehemet.
Msgr.Szurovecz Vince pápai káplán, főesperes megáldja a betlehemet. (Fotó: Kepenyes Balázs)

Az idei adventi időszakot különleges módon nyitották meg Békésszentandráson. Az első gyertyagyújtás alkalmából egy helyiek által készített Betlehemmel gazdagodott a település, amely a katolikus templom mellett kapott helyet és Vízkeresztig megtekinthető.

A bibliai történetnek emléket állító alkotást egy kortárs elemekkel megálmodott betlehemezéssel egybekötve adták át a készítők. A Betlehem ötletgazdái Szécsi Viola és Major Imre voltak, és ahogy az lenni szokott: a nagyszerű ötlethez egy nagyszerű csapat is alakult. A kicsitől a nagyig, az óvodástól a nyugdíjasig, a férfitől, a nőig, a háziorvostól a tanyán élő gazdaemberig, mindenki képviselteti magát a betlehemes csapatban: 33 szereplő, főként békésszentandrásiak, de vannak szarvasi barátaik, akik szintén önzetlenül csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az alapanyagokat, eszközöket saját forrásból finanszírozták, az adódó nehézségeket kreativitással oldották meg.  

Az eseményt rekordszámú érdeklődő kísérte élőben és virtuálisan is, sőt: a Mária Rádió jóvoltából eljutott azokhoz is, akik nem rendelkeznek helyi kötődéssel. Az András-napi ünnepségsorozat ezzel a programmal méltó módon zárult.

A betlehemezés hagyományai messzire nyúlnak, de az biztos, hogy közel 100 évvel ezelőtt voltak Szentandráson betlehemesek, akik Mesterszállásra is eljártak Karácsony közeledtével.

Az átadást követően a helyiek a tőlük megszokott vendégszeretettel invitálták az érdeklődőket finomabbnál finomabb süteményekre, teára és forralt borra. A zsúfolásig megtelt dísztéren egy rögtönzött fotókiállítás is helyet kapott, valamint a jóízű beszélgetés mellett selfie-pont és csacsi-simogató is várta az ünneplőket.

Bődi Eti

Fotó: Kepenyes Balázs

A Tóth József Színház és Vigadó színpada.

Nemzetközi Nívódíjas az Integrál munkája

Nagy Attila Miklós mezőtúri gyűjtő elsősorban a tényekre alapozta november 23-án, szombaton délután a Tessedik Sámuel Múzeum nagytermében tartott előadását.

A japán kardok világa