in

Advent második vasárnapján

Hodálik Pál polgármester, helyettese Bartolák Csaba, valamint advent második gyertyagyújtásának szerencsései, a Pődör család.
Hodálik Pál polgármester, helyettese Bartolák Csaba, valamint advent második gyertyagyújtásának szerencsései, a Pődör család. (Fotó: Babák Zoltán)

Advent második vasárnapján Pentaller Attila református lelkész osztotta meg gondolatait, de még inkább gondolatébresztő kérdéseit a Szent Klára katolikus templom előtti téren őt hallgatókkal. Mit várnak istentől? Mi lenne az a történés, amit istenbizonyítékként vennének? Mennyire nyitottak a párbeszédre? Mennyire figyelnek oda a másik ember által feltett kérdésre? Mert az istennel való kommunikáció ugyanúgy működik, ahogy a többi emberrel kommunikálunk, ha egymásra sem figyelünk oda, csak mondjuk a magunkét, istenre sem figyelünk, jelentette ki a református gyülekezet prédikátora.

Mint világi vezetők, igyekeznek az egyház tanítása szerint élni, viselkedni, dolgozni, de valahol mégis gyarló lélekként a világi dolgok is betöltik a gondolkodásukat, kapcsolódott az előtte szólóhoz Hodálik Pál polgármester. Saját, és városvezetőként képviselő-testülete nevében is reményét fejezte ki, hogy a következő esztendőben is olyan nagyszerű közösségekkel találkozik a településen, mint amilyeneket megismerhetett az elmúlt időszakban. Olyan közösségeket, akik együtt töltik idejüket, együtt próbálják kiteljesíteni az életüket, együtt szolgálnak, segítenek, együttműködnek. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is megkapja azt a sok segítséget, jóakaratot, jó szándékot, amit az elmúlt néhány hónap alatt a munkája segítségeként kapott. Reményteljes további adventet kívánt mindenkinek, zárásul felhívta a figyelmet az advent harmadik vasárnapján érkező betlehemi lángra.

Ismét a szerencsére bízták, ki gyújtsa meg a második gyertyát. Hodálik Pál segítsége ezúttal alpolgármestere, Bartolák Csaba volt, aki másodszorra – miután az első szerencsés família nem jelentkezett – Pődör Máriát és családját húzta ki.

Az ünnepi alkalomhoz Tatár Bianka Kassák Lajos Advent van kezdetű versével, illetve Csondor Kata Add tovább című dalával járult.

A gyertyagyújtás ceremóniáját ezúttal is Bohák Péter vezényelte le.

Gregor Bernadett lépett fel a Zenepavilonban szombaton

Karácsonyi hangulatban Gregor Bernadettel

Csillogó ARANY fokozat a KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítőjén