“Ha körülnézünk a kiállított képeken, elmondhatjuk, a tehetségek valóban köztünk vannak”, jelentette ki Farkasné Sinka Dóra, a Művelődési, Környezetvédelmi, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke a Szent András-nap záróeseményeként megrendezett Amatőr festők kiállításának megnyitóján. Mindenkit bátorított, mutassa meg alkotásait ezeken az alkalmakon.
Meglepetésként érte a kiállítás Lóránt János Demetert, a tanulmány jellegű munkáktól, kísérletektől kezdve egészen a már szinte művészeti alkotásokig vonultak fel az alkotások előtte a paravánokon.
“Mindenki érzékeny valamire, jelen esetben a vizuális, látvány művészetre, ami dokumentum jelleggel nagyon sok mindent el tud mondani egyrészt a környező világról, másrészt az alkotóról, gondolkodásmódjáról”, mondta a festőművész. Látszik, ahogy keresik a saját útjukat az alkotók, ezért jó ötletnek tartaná, ha havi egy-két alkalommal összejönnének a festők, ahol beszélgethetnének, tanulhatnának egymástól.
Néhányukat megkérte, hogy mondjon néhány mondatot az alkotásairól. Megilletődötten válaszoltak, hiszen alkotásaik iránt Lóránt János Demetert Munkácsy-díjas festőművész, Békésszentandrás díszpolgára érdeklődött, nyilatkozott meg elismerően, biztatóan.
A kiállítók: Zsigmond Hédi, Major Zsófia, Kovács Regina, Mihály Martina, Yetik Damla, Novák Sára, Horváth Zoltánné, Hegedűs Judit, Miknyik Mihály, Nagy Sándor, Major Imre, Mázik Sára, Bohák Mária, Pálfalvi Klára.
A kiállítás 2024. december 20-ig tekinthető meg a Könyvtár galériáján.