in ,

Szlovák nap a csabacsűdi Trefortban

Iskolánkban, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában 2024. december 07-én került megrendezésre az immáron hagyománnyá vált Szlovák nap. Minden tanuló nagyon várta az eseményt, nem csupán azért, mert „nem kell tanulni”, hanem azért is, mert az előkészületek jó programot sejtettek. Az ünnepélyes megnyitó után 4 csoportban kezdődtek meg a tevékenységek. Az aulát hamar kellemes illat árasztotta el, mert a szorgos kezeknek köszönhetően mézeskalácsok sokasága sült a tűzhelyben. A kisült finomságokat nagy odaadással díszítették a gyerekek. Nem csak  a „medovník” ébresztette fel bennünk a karácsonyi hangulatot, a daltanulás szintén hozzájárult ehhez. A kézműves tevékenység keretében méhviaszlapból gyertyát sodortunk, melyet haza is vihettek a gyerekek. Az idei szlovák nap slágere a PVC csövekkel való zenélés volt, hiszen azon kívül, hogy látványos és szórakoztató ez a program, nagy újdonságnak is számított. Amennyiben netán valakinek kevésnek bizonyult a kínálat, lehetősége nyílt bevonulni a „moziszobába”, ahol szlovák mesefilmeket vetítettek, de a programkínálatban szerepelt még memóriakártya, szlovák tesztlap, kicsiknek pedig színező. A nap zárásaként a tornateremben adtuk elő a tanult dalt és zenéltünk az új „hangszerünkkel”.

Mindez nem valósulhatott volna meg, ha nincs anyagi támogatásunk, melyért hálás köszönet illeti a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Közhasznú Alapítványt.

Lestyan Katalin pedagógus

Ülésezik Békésszentandrás Képviselő-testülete 2024. december 9-én.

Év végi döntések a Békésszentandrási Képviselő-testület decemberi ülésén

Újabb megnyert U18 rangadó – szezonhoz méltó búcsúzás az évtől