in ,

Drámai U18 végjáték

A szeptemberi első mérkőzésen sem bírt egymással a két csapat, Túrkevén pontosztozkodással ért véget a találkozó. Most mintha minden ott folytatódott volna, ahol ősszel abba maradt.

A túrkevei oldalon megmaradt a remek kapusteljesítmény, amely megbabonázta a szarvasi csapatot, még támadásban rendre betaláltak a vendégek, addig a HC Szarvas fiataljai csak keresték az utat a hálóba.

Az látszott, hogy valami nincs rendben a védekezés körül, a szarvasiak próbálták minél messzebb tolni a támadókat a hazai kaputól, de mindig volt egy rés, amin átgázolt és eredményes volt a vendég csapat így hamar négy-öt gólos különbség alakult ki a csapatok között, amit a félidőig sikeresen megtartottak a vendégek.

A második félidőben tovább folytatódott a reménytelennek tűnő küzdelem, a védekezésben ugyan volt némi javulás, de a támadó játékban elrontott ziccerek miatt nem csökkent a különbség a két csapat között. Már-már úgy tűnt elveszti veretlenségét a szarvasi csapat, aztán egy utolsó szalmaszálba kapaszkodva egész pályás emberfogásra váltva megfordult a mérkőzés, és izgalmas hajrá alakult ki.

HC Szarvas – Túrkevei VSE 30-30 (12-17)

Szarvas, 120 néző Vezette: Juhász, Túróczy

Büntetők: 8/5 ill. 0/0 Kiállítások: 2 perc ill. 10 perc
HC Szarvas: Tóth (kapus) – Tari 5, Tusjak 7, Gyurcsik 2, Nagy-Bobvos 10, Orovecz 5, Komár
Csere: Pintér 1, Csipai, Adamik, Springel, Szabó. Edző: Tusjak János

Kilenc perccel a vége előtt még öt góllal vezettek a vendégek 21-26, viszont a fergetes buzdítás mellett a 60.percben már 30-29 volt a szarvasi csapat javára. Drámai küzdelem, drámai végjátékkal, húsz másodperccel a vége előtt egy védekezési hiba a jobb oldalon, és egy kétségtelenül szépségdíjas gól a vendégektől. A maradék játékidőben pedig már nem jutott lövéshez a hazai csapat így megismétlődött az őszi pontosztozkodás, így a nehézségek ellenére megőrizte veretlenségét a szarvasi csapat.

Tusjak János edző: Először is köszönet Tóth Tomi családjának, hogy az egyetlen mérkőzésre nevezhető kapusunkat a betegségéből talpra állították, a végjátékra felpörögve Tomi ráadásul meccsben tartotta a csapatot. A társaktól védekezésben egyes posztokon viszont több segítséget vártam volna az első félidőben. Ami viszont dicséretes, hogy nem adták fel a srácok, szinte vert helyzetből sikerült a fordítás, nagy kár azért az utolsó bekapott gólért, de így a döntetlen ami nekünk fáj is egy kicsit, igazságosnak mondható, hiszen a vendégek is sokat tettek a pontszerzésért.

A folytatásban március 7-én pénteken este Szolnokon a Tisza Virág Arénában lépnek pályára a szarvasi fiatok.

HC Post

Kondacs György József 8., Stafira Liza 7.a és Hodálik Balázs Bence 7.a osztályos tanuló.

Történelmet írt a Gyakorló! Két diákunk is ott lesz az országos döntőben!

Umpa…, Lumpa…, Farsangi Gála a Gyakorlóban…