in ,

Umpa…, Lumpa…, Farsangi Gála a Gyakorlóban…

Egy mondás szerint csak az alvók és a gyermekek igényelnek gondoskodást. Ébredj fel! Vagy nőj fel! Ezzel igazából semmi gond nem lenne, de akik a Gyakorló 2025. évi Farsangi Gáláját élőben nézhették végig, folyamatosan ez járhatott a fejükben, amikor a fergeteges konferanszié párost – Kriszti néni és Gyula bá – szemlélgették. De alvás és szuszmókálás ebben a buliban biztos nem volt…

A Cervinus Teátrum fényei kihunytak, Laci és Vendel bá a technikusi pultban feszülten figyelte, hogy minden a helyén, és minden a show fergetegének megfelelően klappoljon. A farsangi óvás úgy szólt, ebben az évben tilos a „tüsszentés” – Szilvi néni üzente -, de ezt csak azok érthetik, akik évek óta visszajáró szurkolói a Gyakorló látványos karneváli hangulatának. Idén sem maradt el.

A „huncutkodó” konferansziék a második osztályosok hagyományőrző műsorát még meglepő komolysággal jelentették be a közönségnek, és meg is történt amitől több fiú és férfi vendég is „bátran-rettegett”, házasságkötés a színpadon, egy lakodalommal, ahol Borika férjhez ment és az is kiderült, hogy kiszemelt vőlegénye szintén házasodna-e ezen az estén?

Az első évfolyamosok a legpindúrabb-pandúrok a Gyakorló sulisok közül, a csokigyárba vitték el a vendégeket Umpalandiába, ahol éppen óriási kakaóbab hiány alakult ki. És itt történt meg, amire senki sem számított, a közönség bal oldala Umpává lett, a jobb oldala pedig Lumpává. Alacsony és zömök pici lények, és a hírek szerint kakaófüggők lepték el a színpadot.

Molnár Ferenc Pál utcai fiúk regényének eseményei vették át a tereket, a Vörösingesek összecsaptak a Pál utcaiakkal, az ötödikesek nem tréfáltak, de a történet a színpadon vidáman ért véget.

A hetedik „a” osztályosok egy elgondolkodtató előadással mutatkoztak be, amiben az életöröm, a küzdelem, a háború és béke ellentéte, a hatvanas évek szabad hippi érzése valódi „Milos Forman-i” életérzést teremtett. A három „a” és három „b” maratoni produkciója hidegélelemmel, party nasival, és több mint negyven kis pantomimes fehér arcú, fehér kesztyűs vidám művésszel tapsoltatta mega közönséget. A műsorszámok között természetesen a műsorvezetők kérdéseket tettek föl a produkciókhoz kapcsolódóan és meg lehetett nyerni a „remegő farkincájú kis cukrot”. Megfejtőkben ezen az estén hiány nem volt.

És akkor jött a valódi nyelvtörő, Roblox, Minecraft, Warzone és társai… a boomer műsorvezetők beragadtak a Super Marionál és a csőfogóval kergető vízszerelő szomszédnál. Volt egy kis nosztalgiázás a színpadon. Majd jött egy utazás a színekben és ritmusokban gazdag Mexikóba, egy mesevilág, ahol főhősünk útrakel a szellemvilágba, és kérdése az, vajon sikerül-e hazajutnia tele színnel, tánccal, muzsikával, latin hangulattal…, VAMOS A LA PARTY, szólt a közönség felkiáltása. És ezen az estén politikai bejelentés is történt, ugyanis Békés vármegye első szarvasi bejegyzésű új légitársasága megszerezte üzemeltetői engedélyét, és mindenki várta, hogy az első Boeing 787 Dream Liner típusú személyszállítógép felemelkedjen az ország legjobb és legképzettebb negyedik „a” és „B” osztályos pilótáival és stewardesseivel és a fináléban az elmaradhatatlan Reptér című számmal. Ekkor már a közönség egyes tagjait vissza kellett szíjazni a székeikbe, mert érezhető volt, ahogy a ritmust átveszi a közönség. Pedig ezután következett a Ricse, ricse, Beatrice fergeteges 8 óra munka 8 óra pihenés és 8 óra szórakozás, és megjelent a KOMÉP különalakulata a hatosik osztályosok közterület gondozó táncosaival. Zárásként a 20-as, 30-as évek amerikai életérzése, a Nagy Gatsby világa, ahol a nyolcadikosok a finom jazz ritmusaira és a flitterek csillogásában elevenítették meg a varázst, a hangulatot, a fényűzést, a szórakozást… de mindvégig bennünk sunnyogott a kérdés, hogy mi rejtőzik a csillogás mögött?

A színes-ízes kavalkád után, ahol az osztályfőnökök, Balla Lili táncpedagógus jelölt varázslatos színpadi produkciói és hangulatmorzsái „megtestesültek”, átadta a helyét a jelmezesek legendás felvonulása, ahol Gyula bá új műsorvezető párt kapott, Posgay Bogi nyolcadik osztályos ifjú színészpalánta személyében, és a „kegyetlen ítész” hírében álló zsűri megkezdte munkáját; Janka Tamara vezetésével Gyekiczki Istvánné Piroska bábmester közreműködésével, a világ egyik legjobb iskolájának, legjobb DÖK elnökének közreműködésével: Lestyan-Goda Sári, az ő világ legjobb alelnökével, Valach Emmával, és Stafira Liza „Minelli” zsűritagságával… Az elképesztő jelmezek, ötletek mind a gyerkőcök, mind a szüleink kreativitását tükrözte. Természetesen Gyakorlós módon. Másnap, pénteken megrendezésre került az éjbe nyúló DÖK Palacsinta Pajti Party.

Sz.Zs.

Drámai U18 végjáték

A Szarvasi Jégkorong SE U12-es csapata a szezon utolsó mérkőzésére Óbudára utazott.

Hétvégi jégkorongos bajnoki körkép