Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata hétfő délután 16 órától tartotta soron következő képviselő-testületi ülését, ahol Sinka Imre polgármester elnökletével 20 napirendi pontot és több bejelentést tárgyaltak a képviselők. A legfontosabb hírek közé tartozik a kiemelkedő adóbevétel, a helyi üdülők elnevezése és a bölcsődei férőhelyek bővítése.
Szociális támogatások és eseti segélyek
Dr. Bodnár Beáta, a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke beszámolt az átruházott hatáskörben végzett munkáról. Áprilisban egy fő részére 10 000 forint eseti települési támogatást ítélt el a bizottság.
Gazdasági siker: Rekordot döntött az adóbevétel
“Az önkormányzati adóhatóság látja el az önkormányzati források jelentős részének beszedését, egyben más, állam által ide delegált hatósági feladatokat is végez, ilyen az adók módjára behajtható köztartozások beszedése is. Békésszentandráson a helyi adó törvény felhatalmazása alapján a magánszemélyek kommunális adója, a telekadó, az építményadó, a helyi iparűzési adó és az idegenforgalmi adó képezik az önkormányzat adótételeit, valamint az önkormányzati adóhatóság látja el a talajterhelési díj beszedését is”, ismertette az adóhatóság feladatait Csépainé Tóth Gabriella jegyző.
A 2025. évi helyi adóbevételekről szóló beszámoló kiemelkedő számokat mutatott.
- Az összes bevétel 142 millió forinttal haladta meg az előirányzatot (140%-os teljesítés).
- Az adóbevétel összesen közel 497 millió forint volt.
- Az idegenforgalmi adó (IFA) elérte a 103 millió forintot, amivel Békésszentandrás Békés vármegye második legeredményesebb települése ezen a téren.
- A magánszemélyek kommunális adója 15 millió forintot tett ki.
“A bizottság úgy gondolja, hogy ilyen adóbevételek mellett már a jövő évtől gondolkodhatunk olyan saját erős beruházásokban is, nem várva mindig a pályázatokra, aminek az alapját képezhetik ezek az adóbevételek”, jelentette ki Virág Sándor, a Gazdasági Bizottság elnöke hozzászólásában
Gyermekjólét és családsegítés
A testület elfogadta Csépainé Tóth Gabriella jegyző 2025. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról szóló átfogó értékelését. Az ülésen Albelné Benkő Beatrix családgondozó a családsegítő fejezetét egészítette ki szóban. A családsegítő szolgálat és az önkormányzat szoros együttműködésben végzi a bűnmegelőzési és támogatási feladatokat.

Az összefoglalóban bemutatásra kerültek a legfrissebb demográfiai adatok.
Bővül a bölcsőde: Már 24 férőhely várja a gyerekeket
Sovány Ilona intézményvezető bejelentette, hogy a bölcsőde 4 férőhelybővítése sikeresen lezárult. A következő nevelési évet már 24 fővel kezdhetik meg, a helyekre már jelentős a túljelentkezés.
Védőnői szolgálat: Szerteágazó feladatok
Szekeresné Pásztor Lili és Tóth Szilvia Petra védőnők részletesen beszámoltak a településen végzett sokrétű feladataikról, mint a megelőző családlátogatás és egyéni tanácsadás; várandósgondozás és szülésre felkészítés; nővédelmi szűrések és családtervezés; csecsemők és kisgyermekek (0–6 év) fejlődésének követése, szűrése és oltásszervezése; óvodai és iskolai szűrővizsgálatok (látás, hallás, vérnyomás) és tisztasági ellenőrzések; egészségfejlesztő előadások tartása; közösségi programok szervezése (Baba-Mama Klub minden hónap második szerdáján a helyi bölcsődében, Anyatejes világnap); valamint szoros együttműködés a gyermekorvosokkal és a családsegítő szolgálattal.

Beszámolójukhoz a védőnők is csatolták a település ifjúságának demográfiai adatait.
Új nevet kaptak a helyi üdülők
A testület döntött a közelmúltban megszerzett ingatlanok végleges elnevezéséről:
- A volt katonai üdülő új neve: Szentandrás Kemping.
- A volt szakszervezeti üdülő új neve: Békésszentandrási Önkormányzati Üdülő.
Pályázati ügyek és szakértői megbízások
- Tervezési szolgáltatások: A Goodwill Consulting Kft-vel projektenkénti sikerdíjas szerződéseket köt az önkormányzat a hosszú távú elköteleződés helyett.
- Akadálymentesítés: A turisztikai pályázathoz Molnár Géza szakvéleményét fogadták el (bruttó 190 500 Ft).
- Orvosi rendelő felújítása: A kivitelezési pályázat első köre sikertelen volt (kevés árajánlat miatt), így új eljárást indítanak.
Településrendezés és kerékpárutak
Módosították a helyi építési szabályzatot (HÉSZ) és a településszerkezeti tervet. Ennek főbb okai a napelempark beruházás, valamint a Pityi-gát felé tervezett kerékpárút előkészítése. A Cervus Plusz Kft. kérelmére egy ipari ingatlan beépíthetőségét 40%-ról 60%-ra emelték.
Leader pályázat: Megújul a településközpont
Az önkormányzat pályázatot nyújt be a Coop ABC és a kerékpárút közötti terület megújítására.
- A projekt becsült keretösszege: 8 millió forint.
- Műszaki ellenőr: Rusz Mihály.
- Kivitelező: Kisházép Bt. (feltételes szerződés).
Útkarbantartás: 2 millió forint zúzott kőre
A testület jóváhagyta 2 millió forint elkülönítését zúzott kő beszerzésére. Erre a belterületi földutak kátyúzása és javítása miatt van szükség. A forrást részben az Emberöltő Alapítvány elhalasztott parkolóépítési projektjéből csoportosították át.
Bejelentések és programok
- Rézsűkasza vásárlása: A közmunkaprogramból származó eszközértékesítés bevételéből (2 490 000 Ft) új rézsűkaszát vásárolnak a gátak és árkok hatékonyabb karbantartására.
- Traktor javítás: Az Arbos traktor hátsó ablakának pótlására 163 000 forintot biztosítottak.
Események: Április 30-án megtartják a hagyományos fáklyás felvonulást a strandig. Május elsején központi majális program idén nem lesz, zárta a bejelentéseket Sinka Imre polgármester.




