Áldozatot hozni?

Amikor fiatalon, olyan 16-17 évesen először bonyolódunk olyan igazi érzelmekkel teli, szerelmes kapcsolatba valakivel, azt még teljesen másképp látjuk, mint amikor később alakítunk ki kapcsolatokat. Mert azért az nem úgy van, hogy elsőre ott az igazi, csak ritkán fordul elő, hogy egy ilyen hamar kialakult kapcsolat több éven át tart.

Akkoriban a kíváncsiság hajtja a kapcsolatban résztvevőket, s az elvárás, amelyet egymás iránt támasztunk, még nem tartalmaz olyan igazi szabályokat, melyeket idővel mindenki kialakít magában. Mert ugye, azért ahogy az évek telnek, mi is jobban megismerjük saját magunkat, s ezzel azt is, hogy mit szeretnénk és mit nem, ki vagy mi érdekel minket, s mi nem. Ezek a dolgok egy idő után szabályhalmazokba rendeződnek, s a párkapcsolatunk területén, sőt már a párválasztás területén fontos szerepet töltenek be. Például ha mi nem szeretjük a rock zenét, nagyon ritkán megyünk olyan helyre, ahol ezt hallgatják, így nem sok esély van arra, hogy olyan valakit válasszunk párunknak, aki ezt a stílust kedveli. Külsőségekben is hasonlóan gondolkozunk. Talán a tv adta lehetőségeknek és a magazinoknak köszönhetően sok-sok arccal, sokféle típusú külső emberi tulajdonsággal találkozhatunk, így magunkban is összeállítunk egy képet, ami nekünk a legjobban tetszik, s ha bevalljuk, ha nem nagyon sokszor ehhez viszonyítunk, még ha tudat alatt is. Mert nem mindenkinek tetszik a szőke haj, kék szem, vagy valaki a barna bőr helyett inkább a fehéret tartja előnyösnek. Nem gondolom, hogy csak ezek számítanak, mert én sem így választok, választottam Sosem döntök külsőség vagy valamely stílus iránt való elhivatottság alapján, számomra az egység (külső-belső) fontos.

Na de amikor már ahhoz a részhez érünk, hogy választottunk és ezek a külső-belső dolgok megfelelnek, akkor jönnek az apró kiegyezések. Mert olyan úgy sincs, hogy minden, de minden szuper, s mindenben megfelelünk a másiknak, s ő nekünk, így kezdjük felállítani az apróbb szabályokat. S jön az alkalmazkodás, valamiben való feladás, s néha az áldozathozatal.

Ismerek olyan párt, ahol a csaj kijelentette a fiúnak, hogy csak akkor marad vele, ha eldobja a cigit. „Vagy a cigi, vagy én!” felkiáltással döntésre kényszerítette barátját. A fiú szerelmét bizonyítva a dohányzás mellőzése mellett döntött, persze csak barátnője közelében, mihelyst a haverokkal találkozott egyből rágyújtott, s élvezte a lehetőséget. Csak hát ugye, milyen őszinte alapokra épül a kapcsolat…

Nagyon sok olyan dolog van, amiben döntést kell hoznunk a másik kedvéért, valamit feladni, vagy valami új szokást kialakítani a párkapcsolat érdekében, de az mindig fontos, hogy ne érezzük áldozathozatalnak tettünket. Ne tegyünk csak azért úgy valamit, ahogy teszünk, hogy a másiknak tessen. Nem azt mondom, hogy ne változtassunk a másik kedvéért dolgokon, de feladni valamit anélkül, hogy mi is akarnánk, az nem fog működni. A változtatáshoz mi is kellünk, akkor működhet csak. Egyenrangú félként, őszintén a párkapcsolatban, csak így lehet hosszú távon gondolkozni.

Minden általában azon múlik, hogy mi mit szeretnénk, még akkor is, ha a párkapcsolat két emberről szól, mert a másikért feladni valamit mindig nehezebb, mint magunkért megtenni ugyanazt. Néha mégis jobb, ha kétszer gondoljuk végig, hogy mit is szeretnénk igazán, mi a fontosabb, mert néha megéri azt választani, amit a másik kér tőlünk.

Teemy