Az a baj, hogy ez a kivándorlós dolog, meg hogy külföldön keresünk munkát, nem csak egy bizonyos tanulmányokat végzett réteget érint, hanem már mindenféle végzettségű embert. Hiszen aki kicsit is mobilisabb, mint az átlag, az már biztosan nem él itthon, vagy legalábbis az ország ezen részén.
Mi magyarok nem vagyunk egy költözködő típusú nemzet, mégis ha megvizsgáljuk a más helyen dolgozó emberek egyre növekvő számát, megállapíthatjuk, hogy ez megváltozott. A környezetemben nagyon sokan döntöttek úgy, hogy egy másik ország területén vállalnak munkát, szerencsét próbálnak, s talán később ennek köszönhetően építhetik majd fel „álmaikat”. Többen mentek ki azzal a céllal, hogy összeszedik a pénzt a házra, autóra pár év alatt, s majd élnek itthon szépen, boldogan. Sokan meggondolták magukat, s vissza is fordultak, mikor meglátták, hogy itthon még mindig nehéz élni.
Az egyik ismerősöm az egyik barátja után utazott ki dolgozni, s hamar talált munkát takarítóként. Szépen éldegéltek egészen, amíg a srác munkahelye meg nem szűnt, akkor úgy döntöttek megpróbálják itthon. Hamar visszamentek. Elmondta, hogy az ő kezdő 6 órás fizetése közel kétszer ennyi volt, mint itt az átlag bér, s egy fizetésből, egy kis segélyből azért megél kint az ember. Itthon pedig hiába utaztak Dunántúlra, Budapestre munkát keresni, amit találtak is, az a fizetés (100.000-120.000) kevés volt az addig megszokott életvitelt fenntartani. Visszamentek! Az ismerősöm visszakerült az előző takarítói helyére, ahol már az egyik takarítói csoport vezetőjeként, magasabb fizetésért dolgozik, a barátja is a kinti kapcsolatainak köszönhetően talált új munkát, s már az egész család lassan kint dolgozik. Új albérletbe költöztek, egy csodálatos házba, mint a filmeken. Szép ház, távolabb a kaputól, a ház előtt kút, amit kocsival körbe lehet járni. Nyugodt, csendes környék, s megfizethető ár. Azt mondták, nem jönnek haza. Még ha nem is tudnak úgy gyűjteni, mert felélik, akkor is többet jelent nekik, mert jól élnek, s mindenük megvan, csak távolabb az otthonuktól.
Mi akik itthon küzdünk, mert elvégeztük az iskolát, s egy jónak mondható, biztos munkahelyet találtunk, nem merünk kockáztatni. Nem bízunk a bizonytalan, távoli jövőben, s félünk, hogy mi lesz, ha nem jön össze, s talán félünk attól is, hogy távol leszünk a családtól, mert ilyenek vagyunk mi magyarok.
Jó lenne tudni előre, hogy mit hoz a jövő, könnyebb lenne dönteni! De miért is küzdenénk a mindennapokban, ha nem volna miért, ha előre látnánk, hogy mi vár ránk?! Az biztos, mi, akik itthon vagyunk a mát látjuk, s esetleg a holnapot tervezzük, s mindent megteszünk azért, hogy itthon érjük el, amit mások kint tudnak elérni.
Teemy