Egy munkahelyről…

A hírek olvasása közben (mert a tévében ritkán jutok hozzá) igen-igen el szoktam gondolkozni, ahogy biztosan mások is teszik. Sok esetben ez nem a hír miatt van, hanem leginkább amiatt, hogy nap, mint nap ugyanarról írnak, állandó hírek vannak, s ezek sajnos az emberekre nézve általában nem túl jók. Vagy azt halljuk, hogy emelkedik az üzemanyag, vagy az ételek, stb. ára nő, s még ehhez párosulnak az új adók. Mindezeket csak tetőzik azok a hírek, melyek arról szólnak, hogy valaki azért vetett véget az életének, mert nem látott más kiutat például a hitel miatt. Komolyan szörnyű!

S nem tudunk azért semmit tenni, hogy úgy igazán jobb legyen nekünk, hogy nagyot tudjunk változtatni az életünkön. Ezt a nekünköt úgy értem, hogy nekünk embereknek, akik azért nem biztos, hogy abban a sorban álltunk, amiben a pénz vonzásának tehetségét osztották, hanem talán abban, amelyben az érzelmek, a család fontosabb szerepet tölt be. S most általában inkább a dolgozó emberekre nézve értem ezt. Mert azért elég kevés az a család, amelyik jól él, s sok időt tud együtt lenni. Ez azért van, mert vagy egyedülállóak a gazdagabb emberek, mert még nem volt lehetőségük a családalapításra, (inkább a karrier és a pénz fontosabb) vagy mert annyit dolgoznak, hogy jól éljenek, hogy a családra már nem is jut idő.

Van egy ismerősöm, aki sajnos sok munkanélkül eltöltött év után, egy másik településen lelt munkára, ami tényleg nagyon jónak tűnt. Úgy gondolta ezzel megteremti életének hátralévő idejére az egzisztenciát (mivel már 45 felett volt), s talán lesz miből félretenni nyugdíjas éveire. Gyermekei mindketten főiskolások voltak, így rájuk már nem kellett annyi időt szánni.

Elkezdődött az utazgatás otthon, s a család között. A munkában egyre több feladatot bíztak rá, mert jól dolgozott, majd még több feladatot kezdtek, plusz pénzért rábízni, melyeket már munkaidőn túl végzett, bár még mindig a munkahelyén. Az 1 óra utazgatás miatt azelőtt sem ért haza délután 5 óránál hamarabb, s ez az idő a feladatok növekedésével egyenes arányban nőtt. Később már este 8-ra is éppen csak beesett/beesik, s van, hogy annyi a munka, hogy haza sem megy. S minden hétvégéjét bent tölti munkahelyén csak azért, hogy egyszer majd jobb legyen. Azért, mert a gyermekei az iskola elvégzése után nem tudtak elhelyezkedni, még őket is el kell tartani, s csak reméli, hogy azzal, hogy ilyen nagy terhelés, ilyen sok feladat vállalása miatt nincs a családdal, majd megbocsátják neki. De vajon meddig bírja, hiszen ő sem fiatalodik?!

Tényleg nem sok választása van az embernek. Kevés olyan ismerősöm van, aki elmondhatja a munkahelye kapcsán, hogy csak napi 8 órát dolgozik, nincs több feladata, mindig csak ugyanannyi, s ezt jól meg is fizetik. 100-ból 1 vagy 2. Inkább jellemző a túlhajszolás, a túlóra, s a minimálbér.

Nem sok minden van, ami a munkahelye kapcsán motivál bárkit is, talán csak az, hogy legalább van. Jó lenne, ha azok akik vezető tisztséget töltenek be, néha lejjebb is néznének, s ha nem is tudnak több szabadidőt, fizetést adni a munkavállalójuk számára, akkor legalább párszor legyenek ott közöttük. Támogató szavakkal motiválják őket, ez is többet ér a semminél!

Teemy