Menu
in , , ,

Jó hírrel érkezett Szentandrásra a szarvasi polgármester

Kezdődhet a Hármas-Körös Szarvas-békésszentandrási holtágának rehabilitációja. A két település önkormányzata, valamint a Körös-Vidéki Környezetvédelmi Igazgatóság által alkotott konzorcium ugyanis 353 millió 542 ezer 109 forintot nyert erre a célra. Ezzel a jó hírrel érkezett Babák Mihály, Szarvas polgármestere a békésszentandrási képviselő-testület március 27-i ülésére.

A holtág rehabilitációja a tervek szerint három ütemben valósul majd meg. Most az első ütemre nyertek támogatást. Ennek keretében a szivornyák és a leengedő műtárgyak cseréje, a HAKI-híd átalakítása, valamint Szarvason a Petőfi utcai partvédelem kialakítása valósul meg. A nyár folyamán a munkák előkészítése történik meg, ősszel pedig hozzákezdenek az említett beruházásokhoz.

Leave a Reply

Exit mobile version