Dr. Kallai János (1961-2015)

54 éves korában eltávozott közülünk dr. Kallai János. Szombatról vasárnapra virradó éjjel hegymagasi házában elaludt. Korosztályában mindenki ilyen halált kíván magának, igaz, úgy minimum harminc évvel későbbre ütemezve. Neki is volt még terve legalább ennyi időre, de ezeket nem tudja már megvalósítani. Itt és most nem. Mostanában a hegymagasi ház kötötte le az energiáit. Sokat mesélt a szőlővel való terveiről, és aki szőlővel tervez nem rövid időre gondolkodik előre.

Nagy szíve volt. Sajnos orvosi értelemben véve is. Orvos volt, de nem sejtette, hogy a fáradékonysága arra vezethető vissza, hogy a szívével nincs minden rendben. Olyannyira, hogy nem csak a szüretre, de már a szőlőtelepítésre sem lesz ideje miatta.

Szarvason a legtöbben szemorvosként ismerik, kevesen arról az oldaláról, ahogy én. Nekem a barátom volt. Felnőttkorban nehezebben köt az ember barátságot mint gyerekként. Bennünket is a konnektorba dugható dolgok iránti érdeklődésünk hozott össze vagy két évtizede, mikor Szarvasra került. Az utóbbi nyolc-tíz évben hetente kétszer együtt ebédeltünk. Ő volt az, aki evés közben is olyan szemléletesen tudott mesélni a főzésről, hogy bár az ember zöldköretet vett a szájába, de már pecsenyét nyelt le.

Bármikor, akár késő este is felhívhattuk egymást, ha olyan bajunk volt, amiben tudtuk, hogy a másik tud segíteni. Volt, hogy karácsony este ültem autóba, és vittem egy családtagomat a lakására, hogy egy kisebb baleset miatt ellássa, de volt olyan, hogy a feleségemre egy receptcsere ügyében csörgött este 10-kor, hogy most kezdett hozzá a sütéshez, de nem olyan, mint amilyet nálunk evett.

Legutóbb, úgy jó két hete ebédeltünk együtt. Tudta, hogy a Balatonra megyünk egy hosszú hétvégére, és adott egy kis gasztrotámogtást az utunkhoz. Ajánlása szerint a legjobb kecskesajtért Köveskál után a 14-es kilométernél kellett volna lekanyarodni, de ezt elsunnyogtuk. Azt viszont a lelkünkre kötötte, ha már úgyis arra járunk, feltétlen álljunk meg az ország egyik legjobb retro halsütőjében Aszófőn, az út mellett. A sors úgy hozta, hogy délidőben pont arra jártunk, és megálltunk az ajánlott helyen. Jó hosszú sorbanállás után már az ujjam a híváson volt, hogy megköszönjem neki az egészdélutános olajszagú programot, de aztán nem indítottam el a hívás. Akkor beszélhettem volna vele utoljára. Ma már felhívnám.

Akkor úgy váltunk el, hogy 24-e után dolgozik, ha Szarvason leszek én is, akkor együtt ebédelünk. Ezt most elnapoljuk. Nekem még dolgom van itt, de úgy 50 év múlva nagyon szívesen megkóstolom, hogy mit kísérleteztél ki mennyei majoránnával, vagy szent zsályával ízesítve. Nem azért adok ilyen, itteni léptékben mérve hosszú időt a főzőcskézésre, mert félek attól, amin te már túl vagy, hanem még annyi minden érdekel itt. Majd ebéd közben elmesélem, hol tart a technika, miközben végigkóstolok mindent. Remélem, ott már mindegy, mennyit eszik az ember!