Menu
in , ,

Szarvas városa szilvás gombóccal, derelyével és nyáresti művészeti programokkal képviselte magát a turisztikai legrangosabb eseményén

A turisztikai szakma évadnyitó fogadását és díjátadó gáláját immár 24 éve minden évben február 1-jén szervezi a Turizmus Kft. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette az idei esztendő turisztikai évada. A szakma legrangosabb eseményén Szarvas városa külön standnál mutathatta be két idegenforgalmi kínálatát, a hungarikummá érett szilvát és annak szeptemberi ünnepét, valamint a város tíz napos nyári művészeti fesztiválját.

Ez a rendezvény évről évre a turisztikai szakma legrangosabb eseménye, az egyetlen olyan alkalom, amikor ennek a szegmensnek valamennyi vezetője együtt van, ahol a kormányzat is a legmagasabb szinten képviselteti magát. A hétfői rendezvényen Lepsényi István, gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár elmondta: a 2015-ös esztendő idegenforgalmi szempontból rekordévnek számít, a célkitűzések között pedig az szerepel, hogy a kormányzati intézkedésekkel tovább növeljék a belföldi utazások számát.

A magyar turisztikai ágazat szereplői minden év februárjában találkoznak, hogy együtt nyissák meg az évadot. A nyitógálát a Budapesti Kongresszusi Központ tartották, ahol több mint 1000 turisztikai szakember vett részt.
„Ebben az évben is, közel 100 kiállítóval jelent meg a magyar turisztikai szakmának az a beszállítói köre, baráti köre, partneri köre, amelyeket érdemesnek tartottak a Turizmus Kft. szervezői meghívni erre a mai gálaestre.” mondta Elekes Zoltán, a Hungarikum Fesztivál igazgatója.
A rendezvénytér egyik kiemelt helyén Szarvasé volt a főszerepet, ahol a Cervinus Teátrum által szervezett két kiemelkedő, helyi fesztivállal képviselte magát a város. A rangos szakmai eseményen külön köszöntötték Szarvas város vezetőjét, Babák Mihály polgármestert is, aki elmondta, hogy Szarvas város önkormányzat nagyban elkötelezett a turisztika iránt, és büszke rá, hogy az elmúlt évek alatt ezen a területen is sokat fejlődött a város.

A turizmus sokak esetében továbbra is kitörési pontnak számít, ez az évadnyitó pedig segíthet a minőségi magyar termékek, tájak, fesztiválok további népszerűsítésben.

„Immár ötödik éve hogy itt vagyunk ezen a rangos rendezvényen és erősítjük településünk turizmusát. Délkelet – Magyarország egyik legnagyobb és legkülönlegesebb gasztrokulturális fesztiváljává érett a Szarvasi Szilvanapok. Rendezvényünk fő célja a szarvasi szilva népszerűsítése és a hozzá kapcsolódó hagyományok bemutatása. Nagyon büszkék vagyunk rá, és nagyon jó érzéssel tölt el minket, hogy már visszavárnak minket, és a szakma is elismeri értékeinket. – hangsúlyozta Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója.

A város tíznapos művészeti fesztiválja július 15-től kerül megrendezésre, ahol a műfaji sokszínűség lesz jellemző. A szarvasi szilvás étkeket az est során hatalmas népszerűség övezte, a rendezvény végére több mint 12 kg szilvás gombóc és 8 kg derelye fogyott. És hogy ezen kívül hány íze van a szarvasi szilvának? Az majd szeptemberben a háromnapos fesztiválon kiderül….

Bővebben:
V. Cervinus Fesztivál
http://www.cervinusfest.hu
https://www.facebook.com/cervinusfest?fref=ts

Szarvasi Szilvanapok, minden ami szilva:
http://www.szilvanapok.hu/
https://www.facebook.com/Szilvanapok/?fref=ts

Leave a Reply

Exit mobile version