Advent második vasárnapján a Szarvasi Férfikórus, vagy ahogy sokan a Szilvanapok idejére felvett nevükön ismerik, a Muslincák várták az ünnepre lélekben készülőket az alkalomhoz válogatott dalokkal.
Valami történik, valami történt, lehetne a tömör összefoglalója Pentaller Attila református lelkész ünnepi gondolatainak.
“Szavaink eltorzultak, elvesztették jelentésüket”, mondta a reformátusok lelkésze és levezette az egyház szó alakváltását, miszerint nem azt jelentette, hogy egy darab ház, nem azt jelentette a keresztyén egyház intézménye. Eredetileg a nyelvészek szerint így hangzott, igyház, majd ebből lett az ígyház, és ez lekopott egyházzá. A régi magyar nyelvben ez a kis jelző, hogy “igy”, azt jelentette, hogy szent. Elfelejtettük azt, hogy az egyház az szent ház, és ezért hozzárakjuk most már, hogy szent egyház.
Majd a karácsony köréhez kanyarodott.
– Történt ott, azon az első karácsony alkalmával, amikor az Isten a fiát engedte el ebbe a világba, mert tudta, hogy mennyire feldúltak, zaklatottak vagyunk nagyon-nagyon sokan, sokszor én is. Tisztában volt azzal, hogy mennyire terhel minket a hétköznapoknak, a megélhetésnek a gondja, a létbizonytalanság milyen lidérc, hogy ha nem is lépett még be a családunkba, akkor is ott van, és terhelt bennünket, tisztában volt azzal, hogy miközben jót akarunk tenni, nagyon-nagyon sok fájdalmat okozunk egymásnak, hogy békétlenség vesz minket körül, és akkor Isten úgy gondolta, hogy azt üzeni az embereknek, békesség. Békesség a földön. Megmutatja a fiában, hogy jó akarattal közelít és jó akarattal fordul ide, hozzánk. Eltorzult már a kifejezés, nem értjük a jelentését, mit jelent az egyház, ami azt jelentette, hogy szent ház és eltorzult már nagyon-nagyon sokunkban a karácsonynak a jelentősége – mondta Pentaller Attila.
– Karácsonya mindenkinek csak Jézussal lehet, mert Jézus az, aki békességet hozott ebbe a békétlen világba, és ennél sokkal személyesebbet mondok, békességet hozott az én békétlen szívembe. Egyedül Jézus az, aki által megérthetem, hogy Isten milyen jó akarattal fordult hozzám és kitárulhat előttem az Istennek a csodálatos személye és a csodálatos dicsősége. Isten a fiát engedte ebbe a világba és hagyja, hogy a kezünkbe vegyük – fordította kicsit személyesebbre a lelkész.
– Karácsonyt kívánok mindannyiuknak. Legyen családi ünnep, de ne csak családi ünnep, hanem a szeretet ünnepe, de ne csak a mi szeretetünk ünnepe, legyen egy jó hosszú hétvége, amikor legalább két napot nem kell dolgozni, de ne csak ez legyen, hanem legyen karácsony, az isten szeretetének az ünnepe, ami békét hoz az életünkbe – fejezte be ünnepi gondolatait Pentaller Attila, majd polgármesterünk segítségével meggyújtotta a második gyertyát is.
A tömeg a Szarvasi Férfikórus dalos felvezetése mellett a Zenepavilonhoz vonult, ahol előadtak még egy dalt, majd elfogyasztottak egy pohár forralt bort, vagy meleg teát.
Advent harmadik vasárnapján, ugyanebben az időben érkezik a betlehemi láng a Szent Klára katolikus templom előtti jászolhoz.