Menu
in ,

Karácsony Siratóban

Jónásné Krajcsovicz Ágnes és kolléganői előadásában a Kis karácsony, nagy karácsony hangjaival kezdődött a Siratói Idősek Klubja ünnepi ebédje, majd a karácsony csodájáról hallhattak a klub asztalok körül ülő tagjai.

– Mindannyiuknak kívánom, hogy karácsony elmúltával ne veszítsük el emberségünket, a másik iránti tiszteletünket, szeretetünket! Vigyük magunkkal karácsony igazi üzenetét és építkezzünk értékeinkből a hétköznapokban is – kívánta Kopcsjakné Krajcsi Katalin hallgatóságának.

Pentaller Attila református lelkész János evangéliumából egy kicsit nehezebb karácsonyi bibliai történet részletével érkezett. Egy, a saját hitoktatói gyakorlatából vett gimnáziumi történettel arra szeretett volna rávilágítani, hogy ugyanarra a kérdésre több szempontból több helyes válasz is születhet, majd Isten életünkben való felismeréséről szólt.

A klub tagjai is kivették részüket az ünnepi műsorból. A bevállalósabbak karácsonyi verseket olvastak fel.

A klub dolgozói egyedi ajándékokkal, személyre szabott fényképekkel, megörökített pillanatokkal lepték meg a tagokat, ami úgy nézett ki, hogy telitalálat lett.

– Lehet, hogy valakinek pont nem fog tetszeni, akkor engedjétek, hogy szebben fényképezzünk – kérte Jónásné Krajcsovicz Ágnes a képeken derülő közönségét.

Szarvas Város Barátainak Köre évente egyszer jut el a siratói klubba. Sohasem jönnek üres kézzel. Korábban lábasokat hoztk, az idén tepsikkel járultak hozzá a közösség életéhez.

– A fazekak után ez a tepsi az igazi közösségi munka záloga lesz – mondta Zapkáné Csasztvan Zsuzsanna, a baráti kör elnöke.

Exit mobile version