Sajtószemle
A 32 éves Horti Dóra a magyar női kosárlabda-válogatott egyik vezére volt az olaszok elleni győztes meccsen. Nem véletlen, hogy az Eb második napjának All Star ötösébe is beválasztották. A center 3 éve nagyon súlyosan megsérült, aztán édesanya lett, és semmi jel nem mutatott arra, hogy egyszer még válogatott lehet. Interjú a káromkodó olaszokról, Kis Grófóról és az Álomhajóról, amely szerencsés esetben Tokióban köthet ki.
Három évvel ezelőtt egy Diósgyőr-Szekszárd bajnokin elszakadt a térdszalagja. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy 29 évesen be kell fejeznie a pályafutását. Hogyan tudott ebből a súlyos sérülésből felállni és újra csúcsformába lendülni?
Semmiképpen sem gondoltam arra, hogy akkor ennyi volt a kosárlabdának. Előtte nem volt ilyen sérülésem, beleugrottam a rehabilitációba, nem gondoltam, mennyire kemény lesz a visszatérés. A gyógyulás közben voltak olyan gondolataim, hogy ez mennyire rossz és nehéz, ekkor tettem fel magamnak a kérdést, hogy lesz-e ebből még kosárlabda.
Maga a sérülés egy ártalmatlan szituáció után ért, fura volt, hogy kiment a térdem, egy kitámasztás után történt mindez.
Én csak azt láttam, hogy 6-8 hónap után milyen könnyen visszajönnek ebből a sportolók. Hát, ez nem volt egyszerű.
Még akkor sem, ha jó erős szarvasi lánynak tartottam magam, akin nem fog a baj. 29 évesen erőm teljében voltam.
A szarvasi levegő ennyit tesz?
Persze, imádtam ott felnőni, gyerekként mindent átéltem, amit egy vidéki ember tapasztal. Gyalog vagy kerékpárral mentem a suliba, a buszt elvétve használtuk, rengeteget gyepáltuk egymást az udvaron a két fiútestvéremmel, szóval, kemény gyerekkorom volt.
2015-ben Magyarország rendezte a női kosárlabda-Európa-bajnokságot. A magyar válogatott akkor a csoportból sem jutott tovább, a szövetségi kapitány, Stefan Svitek pedig az utolsó meccsen már a keretbe se tette. Mi történt ott, akkor?
A hazai Eb nagyon stresszes helyzet volt mindenkinek. Rossz volt a felkészülés, amely alatt nagyon csúnyán kiment a bokám, két héten keresztül nem edzettem.
Utólag azt mondom, hogy nem kellett volna vállalnom a játékot. A kapitány talán türelmetlen volt velem, de én sem tudtam teljesíteni. Amúgy két hete Csehországban a felkészülési tornán találkoztunk.
Puszi volt?
Volt az is. Stefan Svitek amúgy nagyon rendes ember, csak rossz tanácsadókra hallgatott 2015-ben.
A 2015-ben történtek és a sérülése után Székely Norbert mivel tudta rábeszélni arra, hogy térjen vissza a válogatottba?
A kapitánnyal nagyon régóta jó a kapcsolatom. Tudtam, ha ő hív, akkor nem azért teszi, hogy edzésben segítsek, miközben nem kapok elég játékpercet.
Ha ő azt mondja, hogy jöjjek játszani, akkor ő azt komolyan gondolja. Székely Norbert nagyon jó ember, ha ő bizalmat szavaz valakinek, akkor a játékosnak is sokkal könnyebb jól teljesíteni.
Egy ilyen Európa-bajnokság és a felkészülés kihasít az ember életéből két hónapot. Édesanyaként mennyire nehéz ezt megélni?
Ez nem egyszerű. Én tényleg úgy voltam vele, hogy nem jövök már a válogatottba, mert pont a kislányommal és a férjemmel szerettem volna több időt eltölteni. Szabó Zsolt is kosárlabdázik, a szezonban nem nagyon jut időnk semmire.
A mindennapjaink arról szóltak, hogy a gyereket hol adjuk át, ki megy érte a bölcsibe.
Esténként hullafáradtan két felnőtt rázuhant a kanapéra, és a tévét bámulta üres fejjel. Ettünk és elmentünk aludni. Pont emiatt szerettük volna ezt a nyarat most aktívabban eltölteni.
Sikerült.
Ne is mondja. És ekkor jött a kapitány, a férjem nagyon támogatott, mert nagyon bántotta, ami 2015-ben velem a nemzeti csapatnál történt. Édesanyám is azt mondta, menjek nyugodtan, a kislányomnak, Eszternek nem lesz semmi baja.
Anyaként tényleg más, jobb teljesítményt nyújt a sportoló?
Talán igen. Az ember úgy van vele, hogy ha nem lehet a gyerekével, akkor tegye oda magát, legyen értelme az ittlétemnek.
Mi lesz 2020 nyarán?
Amikor erről kérdez, arra gondolok, mekkora dolog lenne megnyerni a belgrádi negyeddöntőt, és elérni az olimpiai selejtezőt. Ha ez sikerül, akkor tényleg fel kell tennem a kérdést, mi lesz a jövő nyárral.
Az a rossz hírem van, hogy az egy nagyon kemény menet, de annak a végén ott lehet a csoda, az olimpiai szereplés.
Ha ez összejön, akkor utána abbahagyom.
Komolyan mondja?
Azt gondolom, igen. Szeretnénk második gyermeket is, az olimpia a csúcs, annál nincs feljebb. Akkor abba lehet hagyni.
Az olaszok elleni meccs negyedik negyedében egészen érdekes volt látni, hogy vesztik el a fejüket az ellenfél világsztárjai. Mi zajlott ekkor a pályán?
Ó, hát Zandalasini és Sottana egója az égbe tört, rendesen végigkáromkodták az utolsó tíz percet. Hol olaszul, hol angolul.
Jót nevettünk, de Sottana viselkedése iszonyatosan idegesítő volt. Nem erre számított, az biztos. Nyerni akart, de nem tudta elviselni, hogy nem megy nekik.
Az olasz edző sem. A szakállas kis Zseb-Napóleon.
Vele nem foglalkoztam, elég volt nekem az, ami a pályán ment. A két olasz annyira önző volt, hogy a centerbe be sem játszották a labdát, nem is volt nehéz dolgom.
Annyira egoisták, hogy képtelenek voltak csapatban gondolkodni.
A magyar csapatnak hol az egója?
Megvan nekünk, de mi képesek vagyunk félretenni. Ego nélkül nem lennénk itt, ezt azért fontos leszögezni. De itt mindenki beáll a sorba, és ha kell, akkor két perc alatt szedi fel a parkettát.
Az olaszok legyőzése után nagy buli volt, vagy visszafogottan ünnepeltek?
Szolidan énekeltünk egyet.
Mit?
Jaj, olyanokat, amiket én már nem ismerek.
Megállt Elvisnél?
Azt azért nem, de most a mulatós a menő.
Nem mondja, Kis Grófo?
Ő is. Látom, nagyot néz. Na, én is így vagyok ezzel.
A nézését meg a járását?
Valami olyasmi. De többet nem tudok idézni ebből. Meg az Éjjel soha nem érhet véget. Meg volt az Álomhajó is.
Álmodsz, hogy vakít a fény?
Pontosan. De ezt sem tudta mindenki, ezt én ismertem, de a fiatalok… Nyaralni visz az álomhajó. 32 vagyok, na. De nem vittük túlzásba, tényleg.
A hotel előtt ment a nóta, meg egy kicsit kiabáltunk is. Aztán, amikor visszaértünk, az étteremben ott kókadoztak a kieső törökök, meg a legyőzött olaszok.
Ekkor visszafogtuk magunkat, sportemberek vagyunk. Nem vagyok abban biztos, hogy fordított esetben ugyanez történt volna, de ez már történelem.
