Pénteken megnéztük a World Press Photo kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az előcsarnokban a WPP kísérő kiállításaként a Huawei Next Image pályázat nyerteseinek képe látható. Az egyik képen egy Szarvason, a Körös-parton elkapott pillanat látható. Biri Andrea Summer Time című fotóján két gyerek önfeledt strandolását mutatja be.
“A képen egy családi ismerősünk kisfia éppen leönti a férjem fiát Szarvason, a legnagyobb kánikulában. A fiúk locsolgatták egymást vödörrel és ugráltak a stégről, mi pedig jókat szórakoztunk rajtuk” – elevenítette fel Biri Andrea.
Annyit érdemes tudni Huawei Next Image pályázatról, hogy 120 országból 1,19 millió nevezés érkezett, így ennyien biztos belebotlanak a szarvasi fotóba, mikor megnézik, milyen képeket választottak a legjobbaknak.
Az MTI-n is megjelent erről egy hír, ami itt olvasható:
Két magyar díjazott a világ legnagyobb mobilfotós versenyén
Budapest, 2020. október 1., csütörtök (MTI) – Két magyar pályázót is díjaztak egy rangos nemzetközi mobilfotós versenyén. A Huawei Next Image elnevezésű megmérettetésen Aljona Akszjonovics és Biri Andrea képe egyaránt elismerést kapott.
Százhúsz országból 1,19 millió nevezés érkezett a versenybe, amelynek témája a világjárvánnyal sújtott idei nyár volt. A fődíjat egy dán fotós, Sune Pedersen Ölelés című képe nyerte, Aljona Akszjonovics a Hello, élet! kategóriában győzött Life Goals című fotójával, míg Biri Andrea Summer Time című alkotását különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Mint írták, az abszolút győztes Sune Pedersen Az ölelés című képén a nagypapa öleléséből áradó szeretetet örökítette meg unokája születésnapján, a világjárvány idején. Ez volt az első alkalom, hogy hónapok óta elhagyta otthonát, de unokáit így is csak egy műanyag fólián keresztül ölelhette meg.
A Next Image című versenyben hat kategória (Near Far – Közel és távol; Good Night – Jó éjszakát; Hello, Life – Hello, élet; Faces – Arcok; Storyteller – Történetmesélő; illetve a videós tartalmak számára meghirdetett Live Moments – Élő pillanatok) legjobbjait díjazták. A kategóriák globális nyertesei a Huawei legújabb csúcskészüléke, a P40 Pro mellett ezer dolláros (nagyjából 300 ezer forintos) pénzjutalomban részesülnek. A verseny abszolút legjobbját Grand Prix díjjal jutalmazták – a győztes tízezer dollárral (mintegy hárommillió forinttal) és egy P40 Pro készülékkel lett gazdagabb.
Aljona Akszjonovics Life Goals című képe nem sokkal a Magyarországon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása után készült, családi nyaralásuk alatt. “Az egri strandon éppen a kijárat felé vettük az irányt, amikor megláttam ezt az idős párt, akik egymás mellett ültek a vízben” – idézte fel a kép készítésének körülményeit a fotós.
Biri Andrea Summer Time című fotóján két gyerek önfeledt strandolását mutatja be. “A képen egy családi ismerősünk kisfia éppen leönti a férjem fiát Szarvason, a legnagyobb kánikulában. A fiúk locsolgatták egymást vödörrel és ugráltak a stégről, mi pedig jókat szórakoztunk rajtuk” – elevenítette fel Biri Andrea.
A két magyar pályamű a legjobb magyar és nemzetközi fotográfusok képei között, a budapesti World Press Photo (WPP) kiállítás kísérő kiállításán is megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban október 25-ig.
MTI 2020. október 1., csütörtök 11:18 – Kultúra-fotó-díj – bgu \ brr