Menu
in , ,

Gyakorlónál pattog a labda…

A Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóintézménye együttműködési megállapodást írt alá a DEAC Kosárlabda Akadémia partnerszervezetével, a Civis Kosárlabda Klubbal. Bíró Gyula az egyetem képzésfejlesztési igazgatója, a Gyakorlóintézmény vezetője elmondta, hogy a Debreceni Egyetemi  Atlétikai Clubbal kötött együttműködés annak a munkának a folytatása és professzionalizálása, amit az egyetem intézménye a Ricsilla Sport Kft.-vel együttműködésben kezdett el, és épített az elmúlt három évben. Bíró Gyula elmondta, hogy köszönet illeti a Ricsilla Sport Kft. lelkes és lelkiismeretes vezetését és munkatársait, azért a szakmai alapozó  munkáért, amivel Szarvason egy múlttal rendelkező sporttevékenység újra reflektorfénybe kerülhetett. A Mészáros Richárd és Darida Csilla vezette sport kft. a kiváló edző stábbal, Darida Károly és Darida Károlyné Ani néni sportnevelők szakmai irányításával és Vida Júlia, Vida Anna, Darida Ildikó edzői stábtagokkal elindították azt a folyamatot, aminek egy újabb állomása a GFE Gyakorlóintézményének együttműködési megállapodása a DEAC Kosárlabda Akadémiával. Ezt a folytonosságot, és szakmai tovább építkezést mutatja, hogy az újonnan felálló szakmai stáb: Molnár András irányításával, Vida Júlia, Vida Anna, Filyó Beáta, Bata Zsolt edzők, akik közül többen is dolgoztak a korábbi edzői csapattal. Szakmai tudásuk, edzői felkészültségük, játékos múltjuk, hiszen többük is magyar kosárlabda válogatott tagként dolgozik jelenleg az utánpótlás nevelésben, garancia arra, hogy az eredményességi mutatók mellett az egyéni játékos felkészültségek tovább fejlődhetnek, és tovább lépési lehetőség adott a Debreceni  Egyetemi Kosárlabda Akadémia csapatába.

A Gyakorlóintézmény együttműködő partnerével szeretné a diákjai számára biztosítani a megfelelő szakmai felkészülést a kosárlabda sportágban, mindemellett népszerűsíteni a kosárlabda sportot, és életben tartani hagyományait Szarvas városban, ahogy ez az eredeti célok megfogalmazásakor is elhangzott. A Gyakorlóintézményben tanórai tevékenységben biztosított a kosárlabda sportolási lehetőség, emellett a város más intézményeiben tanuló gyermekek is kapcsolódhatnak a délután tartott, a sportszervezet által delegált sportszakemberek vezetésével irányított kosárlabda edzésekhez. Az együttműködés keretében az egyetem és a gyakorlóintézmény térítésmentesen biztosítja a helyszínt a szakmai munkához, illetve kedvezményeket biztosít a nyári tematikus edzőtáborok megszervezéséhez.

A Civis DEAC KA-GFE Gyakorló Szarvas néven versenyezteti a tanulókat egy profi menedzsmenttel megtámogatva a szakmai munkát. Az együttműködés keretében egy olyan sportpedagógiai, módszertani központ kialakítása a cél, amely jelent infrastrukturális fejlesztéseket, a sportpálya tovább fejlesztésével, illetve a már megtervezett sportcsarnok létesítésével, illetve minden olyan pályázat bevonása, amely az infrastruktúra és az edzői szakmai munka támogatását jelenti.  Bíró Gyula az egyetem képzésfejlesztési igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy hosszabb távú cél, hogy a felsőoktatási képzésben, elsősorban a tanítói szakon is megjelenjen a kosárlabda sport, és korosztály specifikus edzői alapokat kaphassanak az egyetem hallgatói. Elsősorban ez a testnevelés műveltségterületen hallgató egyetemistáinknak jelent képzési többletet, amely segítheti a sportág iskolai keretek között történő továbbfejlesztését, a pályára kerülő pedagógusok révén.

A Gyakorlóintézmény a tavalyi nevelési évben indította útjára óvodai mozgáspedagógiai programját, amely egészen hároméves kortól tizennégy éves korig kiemelten támogatja ezt a nevelési területet, megfelelő sport- és mozgás tevékenységet biztosítva a gyermekek, tanulók számára. Az együttműködésen túlmutat az a komplex sporttudományi megközelítés, amelyet a Gál Ferenc Egyetem Egészségnevelési és Sport Intézete képvisel, alkalmazott kutatási témáival, szakembereivel, támogatva az ezen a területen folyó módszertani innovációs törekvéseket a gyakorlatban is.

K.M.

Exit mobile version