in

Szarvasi Szilvanapok óriáskerékkel

20 méter körüli óriáskerékből is megnézhetik Szarvast az érdeklődők.
20 méter körüli óriáskerékből is megnézhetik Szarvast az érdeklődők. (Fotó: Babák Zoltán)

A tavalyi, tökéletesen alkalmatlan helyszín után a Szent István parkba, illetve az idén átadott Várkertbe kerül a 26. Szarvasi Szilvanapok. Az itt található Teknős(béka) árnyékába várta egy tájékoztatóra (kettő lett belőle, de erről egy másik cikkben) csütörtökön a média, az iskolák, valamint a civil szervezetek képviselőit Babák Mihály polgármester, dr. Melis János, a város címzetes főjegyzője, illetve a szervező Cervinus Teátrum ügyvezetője, dr. Dósa Zsuzsa.

Jót találtak ki annak idején a kezdeményezők, méltatta az esemény ötletgazdáit a polgármester, ami azóta a szórakozás, gasztronómia, hagyományőrzés igazi fesztiváljává nőtte ki magát.

A bruttó 26 milliós költségvetést – 1,8 millió kivételével – az idén teljes egészében saját forrásból kellett kigazdálkodni, nem sikerült kormányzati részről támogatást szerezni. Ez Babák Mihály értelmezésében azt jelenti, hogy uniós okok miatt vannak a költségvetésben feszültségek. Az önkormányzat viszont “nem spórolt az eseményen, ez jár a szarvasiaknak. Jó szívvel tesszük, ha kapunk pénzt, ha nem”, jelentette ki. A költés konszenzuson alapult, tette hozzá, minden program ingyenes lesz, kivéve a vidámpark az óriáskerékkel. A korábban említett 1,8 millió támogatóktól, cégektől, munkáltatóktól érkezett, mint mondta, olyanoktól, akiknek fontos, hogy a dolgozóik, illetve a város lakói jól érezzék magukat.

Dr. Melis János, a város címzetes főjegyzője elmondta, minden évben meghallgatják a kritikákat arról, milyen rettenetes is volt a Szilvanapok programja, ám most először történt, hogy előre dicsérő szavakat is hallott önkormányzati képviselőtől.

Dósa Zsuzsa nemcsak a szarvasiaknak, de az idelátogatóknak is segített megvilágítani, miért kötődik annyira egymáshoz Szarvas és a szilva: “A szarvasi szilvatermesztést már az 1790-es évektől írott dokumentumok igazolják. Tessedik Sámuel evangélikus lelkész mezőgazdasági taniskolája a helyi földműves gazdák gyermekeit tanította a gyümölcsfák telepítésére. 1790-ben kilencvenhárom gyümölcsfajtát hozatott Bécsből Szarvasra, és mivel a térség kötött talaja a csonthéjas gyümölcsöknek, elsősorban a szilvafák telepítésének kedvezett, ezért az évek során, főleg a Körös folyó szabályozását követően a kiszárított medrek művelhető területekké váltak, és kialakult Szarvas határában 1100 parasztholdnyi (mintegy 600 ha) zártkerti rendszerű gyümölcstermesztés.”

Ezen a hétvégén hosszabb lesz a program, jelentette ki a Cervinus Teátrum ügyvezetője. Míg korábban vasárnap 14 óra körül véget ért, addig most még 17 órakor is kezdődik egy koncert. Ha már zárás, megemlítette a nyitást is. Az új helyszínt új útvonalon közelíti meg a nyitófelvonulás. Az Evangélikus Ótemplom előtti Templomtérről indul, a Kacsa-tavat megkerülve érkezik a menet a Teknős(béká)höz.

Az új helyszín már megadja az eleganciáját annak, amit szerettek volna a Szarvasi Szilvanapokból kihozni, fogalmazott Dósa Zsuzsa. A Szent István parkban a Park-színpadon, illetve a Teknős(béka) alatt várják a fellépők az érdeklődőket a legkisebbektől a legnagyobbakig, a rockot szeretőktől a countryt kedvelőkig, az operettől a gyerekkoncerteket látogatókig. Igyekeztek mindenkit megszólítani valamilyen programmal. A teljesség igénye nélkül, pénteken fellép az Irigy Hónaljmirigy, vasárnap az Anna & the Barbies duó zárja a programok sorát. Helyiek közül színpadra lép a Stop Band, a Slowhands, a Gazember, a Körös Party zenekar.

A hely adja, hogy a klasszikusok, mint például a felvonulás és vasárnapi termésáldás mellé újdonságok is kerüljenek be a Szilvanapok szolgáltatásai közé, így lesz hajókázás, szombaton sárkányhajósok erőpróbája a Kacsa-tavon, ami a medencés versenyhez hasonló szabályok szerint fog zajlani.

Felhívta a figyelmet a szilvás sütik, titkos szilvás receptek versenyére. Sajnos az idén nem lesz pálinkaminősítés, de a Penta Drink Minipol Kft.-nek köszönhetően – immár kilencedszer – elkészült a Szarvasi Szilvanapok hivatalos pálinkája, amit a gyűjtők figyelmébe ajánlott.

Furár Róbert három góllal járult hozzá az első szezonbeli győzelemhez.

Első szezonbeli három pont Furár mesterhármasával

A Banderass a Barba Negrában.

A Mobilmánia vendégzenekaraként turnézik a szarvasi Banderass