Menu
in

Szilvanapok gumicsizmában

A Muslincák nélkül elképzelhetetlen a Szarvasi Szilvanapok megnyitója.

A Muslincák nélkül elképzelhetetlen a Szarvasi Szilvanapok megnyitója. (Fotó: Babák Zoltán)

Az tegnap kiderült, hogy péntek 13-a nem lesz a Szarvasi Szilvanapok szerencsenapja. A megnyitó idejére a szervezőknek mintha sikerült volna egy rövid esőszünet erejéig kiegyezni egy döntetlenben az égiekkel, de 14 fok mellett kellemetlen szél fújt át a Teknős(béka) rendezvényház alatt. Az ilyenkor szokásos felvonulás is elmaradt a megjósolhatatlan időjárás miatt.

Az idei rendezvénysorozat a Kacsa-tó, és az idén átadott Teknős köré, mai nevén Várkertbe lett megálmodva. A Szilvanapok korábbi törzshelyének (a tavalyit igyekszünk elfelejteni) volt egy hangulata az utcákkal és a tematikus udvarokkal. A jelenlegiét még keressük, igaz, a megtalálásában sokat segített volna egy 30 fok körüli napos időjárás.

A megnyitóra az Ifjúsági Fúvós Zenekar a Teknős fedezékéből jelezte a programváltozást azoknak, akik a felvonulásra az Evangélikus Ótemplomnál gyülekeztek. A színpadon a városvezetés, illetve a testvérvárosok delegáltjai köszöntötték az érdeklődőket, hogy megnyissák a programok sorát, ami az utóbbi évek talán legerősebbje. A protokolláris rész a város díszpolgármesterének távollétében gyorsan lezajlott. Szarvas nevében Hodálik Pál megválasztott polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

A nap fellépője az Irigy Hónaljmirigy volt. Még színpadra sem léptek, már a beállás alatt eresztől ereszig ki lett maxolva a Teknős. A térkövezett részeket ki kellett bővíteni mulcsozott utakkal, hogy a távolabb álló sátrakat is meg lehessen közelíteni, bár a rutinosabbak már eleve gumicsizmában érkeztek. A csapadéknak köszönhetően egyúttal az is le is lett próbálva, mit bír a Várkert egy Galstombury-re jellemző angolos időjárásban.

Az ideiglenes tűzszünetnek mára vége lett. Az Időkép szerint szombaton 17 óráig esik, az YR már ebédidőben, kora délutánra azt jósolja, hogy megáll a csapadék. Persze, a jövő hétre megint visszatér a jó idő.

Exit mobile version