in ,

Az igazi kincsek nyomában- Szent Patrik napi iskolára hangoló játszóház a Gyakorlóban

Intézményünkben március 17- én Szent Patrik tiszteletére zöldbe borult minden és különleges hangulat járta át az iskolát.

Március 19-én leendő iskolásaink is belekóstolhattak e remek hangulatba, amikor ehhez az ünnephez kapcsolódóan egy izgalmas játszóházban vettek részt.

A délután Anikó néni meséjével kezdődött. A gyerekek megismerkedtek a jóságos Szent Patrikkal és egy kedves, kissé huncut leprikonnal, Finnegannel. A kis manó története során ráébredhettek, hogy a legnagyobb kincsek nem aranyban és ezüstben rejlenek, hanem a barátságban és a segítőkészségben.

Ezt követően kezdetét vette a nagy ír kaland! Évi néni vezetésével a gyerekek egy szivárvány lábához vezető játékos sportvetélkedőn vettek részt, ahol ügyességi és csapatjátékok során kellett leküzdeni az útjukba kerülő akadályokat.

A szivárvány lábánál természetesen nem maradt el a megérdemelt jutalom: Finnigan, a leprikon, végül megosztotta „kincseit” a kis felfedezőkkel. A napot ír zene, tánc tette teljessé: a gyerekek önfeledten ropták a vidám dallamokra Zsuzsi néni instrukciói alapján.

A Szent Patrik napi játszóház végére minden kis résztvevő számára világossá vált: az igazi kincs nem más, mint a közösen átélt élmény, az összetartás és a szeretet. Ez a különleges nap nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt, az élet valódi értékeiről.

Koppányiné Langó Zsuzsanna és Kovácsné Czékus Anikó szakvezető tanítók

75 éves a szarvasi Szlovák Általános Iskola

Továbbra is őrzik veretlenségüket a HC Szarvas U18 kézilabdázói