in ,

Alapítványi Bál a Szlovák Iskola és Óvodában

CÉLOK, ÖSSZEFOGÁS, SIKER, ÖRÖM…ezek a szavak keringenek a fejemben, a lelkemet pedig a boldogság érzése járja át.

 A hétvégén rendezte meg intézményünk a nagy múltra visszatekintő Alapítványi bálját.

A tanév során nemes célokat tűztünk magunk elé, melynek megvalósítása sok munkával és anyagi ráfordítással jár: kivitelezésre került a mászófal iskolánk tornatermében, számos technikai eszköz került beszerzésre az óvoda részére. Ez mind nem jöhetett volna létre, ha nincs meg az a tenni akarás és összefogás mely jellemzi a szülői közösségünket és kollégáink, diákjaink közösségét.

Az alapítványi bál egyike azoknak az eseményeknek, amikor lehetőséget teremthetünk a célok megvalósítására. Szinte példátlan összefogásnak lehettünk tanúi a bál napján, de azt megelőzően is. Több száz fős társaság gyűlt össze azért, hogy gyermekeink óvodás és iskolás éveit szebbé tegye! Hálával tartozunk nekik ezért, és azoknak a cégeknek, társaságoknak és magánszemélyeknek is, akik felajánlásaikkal szintén nagyban hozzájárultak az est sikeréhez.

Külön köszönet illeti a bál legnagyobb adományozóit: Hodálik Pál urat; a Mokka Étterem Rendezvényház és Panziót; Lestyan Jánost és családját; Uhljár Ádám urat és Nyemcsok Mátyásnét.

Az estet intézményünk igazgatónője, Wéberné Hanzó Teréz nyitotta meg, aki szeretettel köszöntötte a megjelenteket. Külön üdvözölte Kraszlán István urat, a Belügyminisztérium nemzetiségi szakreferensét; Dr. Kengyelné Matejdesz Máriát, az Országos Szlovák Önkormányzat oktatási referensét; Dr. Rágyanszki György urat, az Országos Szlovák Önkormányzat Oktatási Bizottságának elnökét; Hodálik Pál urat, Szarvas város polgármesterét; Dr. Melis János címzetes főjegyző urat; Sinka Imre urat, Békésszentandrás polgármesterét; Nyemcsok Mátyásnét, intézményünk korábbi igazgatónőjét; Bajczer Jánosnét, a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda igazgatónőjét; Lipták Zsolt urat, a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda És kollégium igazgatóját; Varga Angélát, a GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatónőjét; Fábri Juditot, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének régiós vezetőjét; Tóth Erikát, Békés Vármegye Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnökét; Szeljak Bencét, a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezetének elnökét; Frankó Annát, Szarvas város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnökét; Dr. Kantiné Szín Máriát, iskolavédőnőnket; Kepenyes Zoltánnét, iskolai szociális segítőnket; Márton Sándort, iskolarendőrünket; Radics Györgyöt, Salamon Boglárkát és Rácz Richárdot, a szülői választmány elnökségét.

A köszöntő után vette kezdetét ünnepi műsorunk, melynek témája „Utazás a Föld körül” volt.

A bálon keringőt táncoló nyolcadikos tanítványaink megható pillanatokat szereztek mind szüleiknek, mind pedagógusaiknak. Ilyenkor felelevenednek bennünk apró gyermekekként, mikor először lépték át az óvoda, iskola kapuit, most meg azzal szembesülünk, hogy kész felnőtté váltak. Elmorzsoltuk könnyeinket, majd felvidultunk csillogó szemű, boldog elsőseink táncán. A szülők és a pedagógusok tánca zárta a műsort. A szülők Afrika, míg kollégáink Ázsia varázslatos világába kalauzoltak bennünket.

(Köszönetünket fejezzük ki a táncot betanító kollégáinknak: Sinkáné Nyemcsok Erikának, Rodrigonak; valamint Piros Renátának! A dekoráció megálmodója: Száva-Kovács Ágnes volt, aki csapatával körénk teremtette a „nagyvilágot”.)

Az est további részében a kiváló Nagyszénási Sláger Együttes szolgáltatta a zenét fáradhatatlanul.

Az ételt a Mokka Étterem Rendezvényház és Panzió, valamint a Varga Ízek Kft. szolgáltatták, mindenki nagy megelégedésére.

Bízunk benne, hogy mindenki, aki velünk volt az esten, jól érezte magát!

Találkozzunk jövőre is!

2026. 06. 08.

Árvai Anikó, a Szlovák Iskoláért és Óvodáért Alapítvány kuratóriumi elnöke

OPUS Titász Zrt. – Áramszüneti értesítő