in , ,

Két világ hangjai: a cigány zenei hagyományok különbségeiről tartott előadást Jónás Jánosné

A pedagógus, roma népismeret tanár a Tessedik Sámuel Múzeumban a romungro muzsikus cigányok és az oláh cigányok zenei világát hasonlította össze.

A cigány zenei világról Két világ hangjai címmel tartott előadást Jónás Jánosné a Tessedik Sámuel Múzeumban.
A cigány zenei világról Két világ hangjai címmel tartott előadást Jónás Jánosné a Tessedik Sámuel Múzeumban. (Fotó: Babák Zoltán)

Két világ hangjai: Hagyományos cigány vokális zene és a kávéházi „cigányzene” címmel tartott előadást Jónás Jánosné pedagógus, roma népismeret tanár október 7-én, szerdán a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban. Az est az „Istennel találkak, testvérem! Cigány történetek” című időszaki kiállítás társrendezvénye volt.

Nagyapja hegedűjével kezdődött

Az előadó személyes kötődése révén választotta a zenei témát. „Gyerekkorom óta hegedülök, és nagypapám cigányzenész volt” – mondta. Az első hegedűjét ötéves korában kapta a nagyapjától, később konzervatóriumot végzett.

A múzeummal korábban is kapcsolatban állt: a kiállítás megnyitóján is ő mondott beszédet, majd a szervezőtől két előadásra kapott felkérést. Mint mondta, a megtiszteltetés mellett kihívás is volt, hiszen más elmesélni, hogyan gyakorolt otthon a nagyapja, és más előadásban bemutatni a két zenei hagyomány különbségeit.

Nem egy népcsoport

Jónás Jánosné szerint a legfontosabb üzenet, hogy a cigányság nem egyetlen népcsoport. „Nagyon sokan azt gondolják, hogy a cigányok egy népcsoport, holott több népcsoportja van a cigányságnak” – hangsúlyozta. Az előadásban a romungro muzsikus cigányok és az oláh cigányok zenei világát állította szembe: mit hallgatnak ünnepkor, és mit halálkor, temetéskor.

A két közösség a zenetanulásban is különbözik. A romungro cigányok professzionálisan tanulták a zenét: a gyerek négy-öt évesen kapta kézbe a hangszert, általában a hegedűt, majd zeneiskolát és konzervatóriumot végzett, hogy a zenélésből meg tudjon élni. Az oláh cigányoknál ezzel szemben nincs formális zenei képzés. „Autodidakta módon tanulnak, egy belső értéket hordoznak, és a családban, a közösségben élik meg ezeket a zenei hagyományokat” – mondta.

Zene örömben és bánatban

Az előadó szerint a zene és az ének a cigány közösségek mindennapjainak része. „Ha örömünk és bánatunk van, akkor énekelünk, talán kicsit mélyebben, szenvedélyesebben” – fogalmazott. Hozzátette: minden alkalomkor felcsendül valamilyen zene, legyen az öröm vagy bánat.

Az összehasonlításhoz dalokat és felvételeket is hozott, két dalt pedig maga énekelt el. A két közösséget egy-egy dal jellemzi a legjobban: az oláh cigányoknál a Gelem, gelem, a romungro és a beás cigányoknál pedig a ropogósabb, táncdalos Zöld az erdő, zöld a hegy.

A kávéházak világa

A kávéházi hangulatot a múzeumi teremben csak részben lehetett felidézni. Jónás Jánosné emlékeztetett arra, hogy még ötven évvel ezelőtt is számos helyen, kávéházakban és lakodalmakban szólt a cigányzene, és idősek, fiatalok egyaránt élvezték.

A szervező Mihály Zoltánné etnográfus, népi játszóházvezető és kismesterségek oktatója volt.

Az előadássorozat következő eseménye október 14-én, szerdán lesz 17 órától, amikor Jónás Jánosné arról mesél, miért tanít roma népismeretet az iskolában.

20261007-DSC_1748
20261007-DSC_1751
20261007-DSC_1757
20261007-DSC_1760
20261007-DSC_1768
20261007-DSC_1780
▶ Open gallery

Nagy érdeklődéssel zárult a MATE II. Országos Vetőmag-gazdálkodási Konferenciája