in , ,

Palackokból pingpongasztal

A Fő téri Általános Iskola diákjai visszaváltható palackokból gyűjtöttek a közös célra, és már a következő játékeszközökre spórolnak.

Bár a cím által sugallt műanyag palackokból épített sporteszköz is kellően innovatív lenne, ezúttal nem erről van szó. A Fő téri Általános Iskolában a gyerekek más módon tesznek azért, hogy új játékeszközökkel gazdagítsák az iskola udvarát. Sajnálatos tény ugyanis, hogy az intézményben meglehetősen kevés kikapcsolódási lehetőség kínálkozik a szünetekben, illetve a délutáni órákban. Éppen ezért az intézmény vezetése és a pedagógusok egy kreatív, közösségépítő áthidaló megoldást választottak.

A nyári szünetben egy nagyméretű szelektív gyűjtőedényt szereztek be, amelyet az iskola dolgozói saját kezűleg dekoráltak. Azóta a gyerekek ebbe gyűjtik a visszaváltható műanyag palackokat. Minden egyes palack 50 forintot ér, így a tanulók napról napra megtapasztalhatják, hogy a környezettudatosság mellett az apró lépéseknek anyagi értékük is van.

Az első kitűzött cél egy szabadtéri pingpongasztal, amely mintegy 160 000 forintba kerül. A gyűjtőládát minden héten ürítik, a bevétellel csökkentett összeget pedig egy krétás táblán feltüntetik. A gyerekek így pontosan láthatják, hogy mennyit kell még gyűjteniük, illetve azt is érzékelik, hogy minden egyes bedobott palack egy kicsit közelebb viszi őket a közös célhoz.

A kezdeményezés egyszerre szolgálja a környezeti és a pénzügyi nevelést. A tanulók megtanulják, hogy a hulladék nem feltétlenül értéktelen, a tudatos gyűjtés pedig kézzelfogható eredményt hozhat. Közben azt is megtapasztalják, milyen érzés egy közös célért együtt dolgozni, kitartani és felelősséget vállalni.

Az elmúlt hetekben a gyűjtésnek köszönhetően az intézmény elérte a kitűzött célt. Ehhez azonban a gyerekek lelkesedésén túl szükség volt külső támogatókra is. Akadt olyan intézmény, amely több zsák PET-palackot ajánlott fel az iskolának, illetve több magánszemély is megmutatta nagylelkűségét.

A tanulók megtanultak egy életre szóló fontos leckét: ha kitűznek maguk elé egy célt, és rendszeresen tesznek érte, előbb-utóbb révbe érnek. Mivel az iskolának sok eszközre van még szüksége a szabadidő tartalmas eltöltéséhez, a gyerekek máris újabb és újabb kis álmokat dédelgetnek: fociháló, kosárháló, ütők és labdák. S talán egyszer, egy távolabbi jövőben játszótéri elemek. Ezekhez azonban továbbra is szükség van összefogásra.

Az intézmény hálásan fogad minden segítséget, legyen szó akár visszaváltható műanyag palackokról, akár anyagi támogatásról.

A palackokat hétfőtől péntekig, 8 és 18 óra között a szarvasiak bármikor behozhatják az intézménybe.

Egy mozdulat, apró lépés, nagy segítség. Köszönjük.

Hegedűs Éva

A cigány zenei világról Két világ hangjai címmel tartott előadást Jónás Jánosné a Tessedik Sámuel Múzeumban.

Két világ hangjai: a cigány zenei hagyományok különbségeiről tartott előadást Jónás Jánosné