Évente több mint hétmillió köbméter megújuló gázt táplálhat az országos hálózatba a MOL-csoport új szarvasi biometánüzeme. A 2,7 milliárd forintos fejlesztés mezőgazdasági és élelmiszeripari melléktermékekből állít elő földgázminőségű energiahordozót, miközben a helyben keletkező maradékanyagok visszakerülhetnek a termőföldekre.
Ünnepélyes keretek között adták át október 14-én, szerdán délelőtt Szarvason a MOL-csoport első biometánüzemét, amely egyben Magyarország harmadik ilyen létesítménye. A helyszínen már közel másfél évtizede folyik biogáztermelés, az új technológiával azonban a nyers biogázból immár olyan tisztaságú biometán készül, amely közvetlenül betáplálható a földgázhálózatba. Az éves termelés meghaladja majd a hétmillió köbmétert, ami 8500 magyar háztartás éves gázfelhasználását biztosítja.
Az üzem alapanyagait a térség állattenyésztéséből, mezőgazdaságából és élelmiszeriparából származó szerves melléktermékek adják. Évente közel 40 ezer tonna szerves hulladékot, 50 ezer tonna trágyát és mintegy 20 ezer tonna mezőgazdasági szubsztrátot dolgoznak fel. A több mint 110 ezer tonna alapanyagból körülbelül 12 millió köbméter nyers biogáz keletkezik. Ezt korábban gázmotorokban hasznosították, évente csaknem 24 gigawattóra zöldáramot termelve, az új üzemegység azonban további felhasználási lehetőséget nyit.
A mintegy 40 Celsius-fokon, nagyjából ötven nap alatt lezajló fermentáció során baktériumok bontják le a szerves anyagokat. A felszabaduló nyers biogáz metán mellett szén-dioxidot, nedvességet és egyéb összetevőket is tartalmaz. Előtisztítás után korszerű membrántechnológiával választják le a szén-dioxidot, majd a gázt minőség-ellenőrzésnek és fűtőérték-beállításnak vetik alá. A végtermék így ugyanazoknak a szigorú követelményeknek felel meg, mint a hagyományos földgáz.
Bacsa György, a MOL-csoport stratégiai ügyvezető igazgatója az átadóünnepségen mérföldkőnek nevezte a beruházást. Kiemelte, hogy az energetika és az agrárium együttműködésében jelentős tartalékok rejlenek: a régió rendelkezik a szükséges alapanyagokkal, a technológia elérhető, a kiépített gázinfrastruktúra pedig képes fogadni a megújuló gázt. A vállalat a szarvasi tapasztalatokra építve Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban és a tágabb közép-kelet-európai térségben is vizsgál további fejlesztési lehetőségeket.
Horváth Ádám, a MOL-csoport új és fenntartható üzletágakért felelős igazgatója arról beszélt, hogy a 2,7 milliárd forintos projektben a meglévő biogázüzem működését kellett összehangolni az új tisztítási technológiával, a hálózati csatlakozással, a gázminőségi előírásokkal, valamint az engedélyezési és tanúsítási folyamattal. Az üzem nemzetközileg elismert ISCC-tanúsítványt is szerzett, amely igazolja a biometán megújuló eredetét és környezeti teljesítményét.
A fejlesztés a közlekedés zöldítésében is szerepet kaphat: a biometán sűrített vagy cseppfolyósított formában autóbuszok és teherjárművek üzemanyaga lehet. Az átadón bemutatott CNG-busz a tervek szerint a MOL által biztosított biometánnal, menetrend szerinti budapesti járatként áll majd forgalomba. A projekt így egyszerre csökkentheti a fosszilis földgáz felhasználását, a közlekedés kibocsátását és Magyarország energiafüggőségét.
A körforgás a gáz előállításával nem zárul le. A fermentáció után visszamaradó anyagból szilárd szerves trágya készülhet, a híg frakciót pedig tározás után a környékbeli földeken használhatják fel, javítva a talaj minőségét és részben kiváltva a fosszilis alapú műtrágyát. A társaság szerint a beruházás ezért nemcsak energiát termel, hanem hosszú távú együttműködési és bevételi lehetőséget is kínál a helyi gazdálkodóknak, beszállítóknak és élelmiszeripari szereplőknek.
Gombár Dávid országgyűlési képviselő a helyi gazdaság erősödését és az energiaellátás diverzifikációját hangsúlyozta. Személyes kötődéséről is beszélt: diákként és vállalkozóként maga is dolgozott a telephelyen, családtagjai közül pedig többen ma is az üzemben dolgoznak. Úgy fogalmazott, különösen örömteli, ha egy munkahelyeket megtartó fejlesztés egyben zöldberuházás, és közvetlenül hozzájárul az ország energiaellátásának biztonságához.
Tatai László – Szarvasi Ujság















