Éjszakai pingpongot rendezett pénteken este a Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a családsegítővel közösen a Fő téri iskola tornatermében. A prevenciós program vendége Szántosi Dávid Európa-bajnok asztaliteniszező volt, aki Kovács Mátyással, a KEF elnökével beszélgetett a pályájáról, a fiatalok pedig késő estig pingpongozhattak.
Jól érezni magunkat – szer nélkül
A KEF nem először szervez ilyen estét: augusztus végén a családsegítő udvarán tartottak éjszakai foglalkozást, ahol bokszolni, csocsózni és pingpongozni is lehetett, a fiatalok pedig egy pszichológussal is beszélgethettek. Kovács Mátyás szerint a szabadidős programokba mindig igyekeznek egy kis szakmai tartalmat is csempészni.
„A prevenció nem egy szörnyű nagy találmány. Nagyon egyszerű a logikája: a gyerekeknek meg kell tanulniuk jól érezni magukat anélkül, hogy bármilyen külső anyagot – alkoholt vagy bármilyen tudatmódosító szert – juttatnának a szervezetükbe” – mondta a Körös TV-nek a KEF elnöke. Hozzátette, hogy a mostani estét Dávid miatt többször is elhalasztották, hogy a sokat versenyző sportolónak is megfeleljen az időpont.
Az eseményt jelenlétével megtisztelő dr. Bartolák Csaba alpolgármester a Körös TV-nek adott interjújában elmondta, hogy az önkormányzat évek óta anyagilag is támogatja a fórumot, és az utóbbi két évben a szakmai munka mellett operatív segítséget is ad. A háttérmunka nagy részét a családsegítő végzi. „Szarvas és térsége alapvetően nem fertőzött terület, de mindig van mit tenni. Közös feladatunk, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét a veszélyekre, és megmutassuk, hogy van helyette más: sport, közösség, barátok” – fogalmazott.
Ezer gyerek, saját terem nélkül
Az est folyamán először Fest Attila edző szólt először az eseményre érkező fiatalokhoz. Elmondta, hogy Szarvason évtizedek óta folyik szervezett pingpongtanítás, ezalatt körülbelül ezer gyereket tanítottak meg különböző szinten játszani. Az egyesületnek ma sincs saját terme, mindig bérelni kell. Szántosi Dávid hatévesen, nagycsoportos óvodásként kezdett nála, és az edző sokszor hetekig járta vele a külföldi versenyeket.
Az edző szerint aki rendszeresen sportol, az a munkájában és az életben is jobban helyt tud állni. „Nem elég a jót akarni, tenni, tenni kell. A jó szándék kevés” – idézte egy író gondolatát. Elárulta, hogy Dávid már tízévesen kimondta: olimpiai bajnok szeretne lenni.
A szomszédból indult
Szántosi Dávid eredetileg focizott, azt négyévesen kezdte. A pingponghoz úgy került, hogy Fest Attila és Erzsike néni a közelükben laktak, és egyszer megkérdezték, nem jönne-e el a bátyjával edzésre. A bátyja idővel abbahagyta, ő viszont maradt.
Hat- és nyolcéves kora között hetente háromszor edzett, kilencévesen már minden nap. Középiskolásként egy-két évig negyed hétkor kezdődött az edzése, nyolctól iskolában volt, délután pedig újra pingpongütőt fogott. Hogy mi vitte tovább, arra a sport szeretetét, a közösséget és az edző személyét említette. „Nekem is volt olyan – és most is van –, amikor fáradt vagyok, nincs kedvem edzeni. Ilyenkor sokat segít a megfelelő edzői hozzáállás. Nagyon nehéz volt, de megtanított arra, hogy ha valamit csinálok, akkor rendesen csinálom” – mondta.
A család áldozatát a korosztályos válogatottba kerülve kezdte igazán érezni. „Sok éven keresztül arról szólt a család egész hétvégéje, hogy pingpongverseny szombaton, vasárnap” – idézte fel. A gimnáziumot jó eredménnyel végezte, ma másodéves egyetemista Budapesten.
Öt év után jött az Európa-bajnoki cím
A legfontosabb versenyeknek az Európa- és a világbajnokságot tartja. Korosztályos Európa-bajnokságokon 13 és 19 éves kora között minden évben ott volt, sokszor a legjobbak közé jutott, de évekig nem jött össze az érem. Nem adta fel: utolsó korosztályos Eb-jén a fináléban egyéniben aranyérmet nyert.
Körülbelül 14 évesen kezdett játszani az Extraligában, felnőtt profik között. Pécsen négy évet töltött, ezalatt háromszor lettek bajnokok, egyszer másodikok. Egy idényben a román első osztályban, Sepsiszentgyörgyön is szerepelt. Volt időszak, amikor havonta két különböző külföldi országban versenyzett.
Francia első osztály, olimpiai célok
A Körös TV-nek elmondta, hogy másfél-két éve a válogatott edzései miatt Budapesten él, de mindig szívesen jön haza Szarvasra. Szeptembertől a francia első osztályban játszik, amit nagy előrelépésnek tart. Pár hónapja egy csehországi nemzetközi versenyen felnőtt párosban lengyel partnerével második lett, egyéniben pedig egy világranglista-top 40-es játékost is legyőzött.
Az olimpiai álomnak menetrendje is van. „Az első célom, hogy a 2028-as olimpiára kijussak, 2032-ben szerintem ott lehet egy csúcsom, ha ott még nem, akkor 2036-ban egészen biztosan” – mondta.
Folytatás Zacher Gáborral
A KEF következő vendégének Zacher Gábor toxikológust hívták meg. Kovács Mátyás szerint az időpontot november–decemberre próbálják egyeztetni.






















