Négy modern fogorvosi rendelőt alakítanak ki Szarvason, a Deák Ferenc utca 2. szám alatti, helyi védelem alatt álló volt földhivatali épületben. A beruházás bruttó 490 999 999 forint vissza nem térítendő, 100 százalékos támogatásból valósul meg.
Vége a lépcsőzésnek
A szarvasi fogorvosi rendelők jelenleg a Vasút utcai épület emeletén működnek, ahol a betegek gyakran panaszkodtak a hiányzó vagy nem működő liftre. „Volt rá eset, hogy a hozzátartozó hozta fel a családtagját, mert másképp nem lehetett megoldani” – mondta dr. Majzik Katalin fogszakorvos, főorvos, konzorciumvezető. Szerinte a legfontosabb, hogy a mozgáskorlátozottak és a babakocsival érkező kismamák is akadálytalanul bejuthatnak majd.
Az önkormányzat terve, hogy a Vasút utcai épületben végül csak a fekvőbeteg-ellátás maradjon, amely jelenleg 25 ággyal működik. A gyermekorvosi rendelők és a védőnők a tervek szerint a volt vízmű épületébe költöznének. Két pályázatot nyújtottak be, de a forráskeret miatt választani kellett, és a fogorvosi rendelőket tartották sürgetőbbnek.
Az orvosok igényei szerint
A tervezésbe bevonták a fogorvosokat: mindenki maga választotta ki a rendelőjét, és a tervező arra is ügyelt, hogy minden rendelő ugyanakkora legyen. Szarvas négy fogorvosi körzete jelenleg be van töltve.
A fogorvosok közül hárman jobbkezesek, egy balkezes, ezért eltérő kezelőszékeket kellett beszerezni.
„Nem kész dolgot kapunk, hanem bevontak minket, egészen addig, hogy hány polc legyen” – mondta a doktornő. A projekt különlegessége, hogy az építkezés mellett a teljes felszerelést is fedezi: a kezelőszékeket, a fogászati eszközöket, a bútorzatot, a röntgenkészüléket és az informatikai hátteret is.
Mi épül meg?
Az épület belső tereit teljesen átalakítják, megerősítik a tetőszerkezetet és cserélik a héjazatot. Háromrétegű, hőszigetelt üvegezésű nyílászárókat kap, megújul az aljzat- és a falszigetelés, korszerűsítik a gépészetet és az elektromos hálózatot. A fűtésről és a hűtésről levegő-levegő hőszivattyú, valamint radiátoros gázkazános rendszer gondoskodik.
A röntgen miatt a rendelők és a röntgenhelyiség sugárvédelmet kapnak a rendelőajtókkal együtt. Akadálymentes mosdó is lesz. Az utcai homlokzatot az eredeti megjelenés szerint állítják helyre, de csak az önkormányzat tulajdonában álló részen, a kapuval és a kapualjjal együtt. Az udvarban egy régi melléképületet lebontanak, helyén három parkoló és egy akadálymentes parkoló épül.
Egyéves csúszás, újrainduló beszerzések
A kivitelezést a SZÉP HÁZAK – 6. PILLÉR Kft. (Hajdúböszörmény) végzi nettó 227 millió forint plusz áfáért tíz hónap alatt.
A fogorvosi eszközöket és székeket már megrendelték: a TakTiMed Kft. nettó 60 860 000, a Dent-East Kft. nettó 14 270 606 forint plusz áfa értékben szállít, és a beépítésig tárolják őket. Az informatikai eszközökre nem érkezett ajánlat, a bútorok nyertese pedig visszalépett, ezért ezeket új közbeszerzéssel szerzik be. Hodálik Pál szerint ez nem baj, mert az építkezés közbeni apró változások miatt a bútorokat így pontosabban lehet a helyiségekhez igazítani.
Határidők
Az épületet a tervek szerint február végén adják át, a fennmaradó hónapok a berendezésre és a pénzügyi zárásra szolgálnak. A projekt megvalósítási határideje 2027. július 30.: addigra minden eszközzel, bútorral és informatikával felszerelve kell működnie a rendelőknek.

















